2021. június 18.
//
Levente névnap

A pálya szélén állt, és csodálta játékosait

Szokolikné Kalmár Judit, a VESC női röplabdacsapatának vezetőedzője büszke tanítványainak a teljesítményére. Nem hiába, ugyanis a veszprémiek megnyerték az NB II nyugati csoportját, a keleti régió első helyezettjével, a Kispesttel pedig a feljutásért is megküzdhetnek.

A SzoESE ellen aratott múlt pénteki 3-0-s hazai győzelmével a VESC női röplabdacsapata megnyerte az NB II nyugati csoportját is. Szép eredmény mindez, a veszprémi röplabdasport már hosszú évek óta nem ért el ehhez hasonló sikert. Messze van azonban még a vége: Szokolikné Kalmár Judit tanítványai a keleti régió győztesével az élvonalba jutásért is megküzdhetnek majd.

Soha nem fogom elfelejteni azt euforikus, elmondhatatlan érzést, amit az említett, sorsdöntő összecsapást követően éreztem. Rengeteg munkát fektettek a lányok az idénybe, nagyon jó csapategységet sikerült kialakítanunk. A sikerből mindenki egyaránt kivette a részét. Volt olyan pillanat a találkozón, amikor csak álltam a pálya mellett, és csodáltam a lányokat

 – reagált megkeresésünkre a bakonyiak vezetőedzője.

Szokolikné Kalmár Judit nagyon büszke tanítványaira (archív fénykép)Szokolikné Kalmár Judit nagyon büszke tanítványaira (archív fénykép)

Szokolikné elmondta, a szövetség a héten már meg is kereste a veszprémi klubot annak apropóján, hogy ha úgy alakulna a helyzet, akkor vállalná-e az élvonalbeli szereplést. Megtudhattuk, a VESC kiáll a keleti győztes Kispest ellen, a bakonyiak vezetősége pedig kőkemény háttérmunkába kezdett.

Az osztálylépés több szempontból is nagyon nehéz. Elsősorban anyagilag, hiszen a játékosállomány megerősítése elkerülhetetlen lenne. Arról nem is beszélve, hogy egy élvonalbeli alakulatra csarnok tekintetében is magasabb elvárás vonatkozik. A vezetőink munkához láttak, megmozgatnak minden követ érte, hogy ha sikerült nyernünk a Kispest ellen, akkor vállalhassuk az I. osztályú szereplést.

A VESC előbb hazai pályán, később a fővárosban fog megküzdeni riválisával az élvonalba kerülésért. A találkozók pontos időpontja még nem ismert, egyelőre szervezés alatt állnak a találkozók. Jó hír, hogy a veszprémieknek akkor is maradna esélyük a feljutásra, ha alulmaradnának a pestiek ellen. Kalmár Judit tanítványai akkor helyosztót játszhatnának az élvonal kiesőjelöltjével.

A bajnokcsapat - Fotó: Wolf AttilaA bajnokcsapat - Fotó: Wolf Attila

A csapat tagjai:

Molnár-Pintér Eszter, Bozsó Blanka, Dordzsceren Dádzsó, Iglói Nóra, Horváth-Kötél Zsanett, dr. Májusi Dóra, Miklós Roxána, Monteiro Giovana, Pusztay Klaudia, Rivnyák Eszter, Szentesi Barbara, Szalai Zoé Vivien, Szvath Júlia, Tóth Laura, Varga Cintia.

Simon Dani
Szalai Csaba
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
röplabda Női röplabda NB II, 2020/2021 helyosztó 2021. május 22. 16:00 Veszprém, Egyetemi Tornacsarnok VESC PTE TTK 3-0
röplabda Női röplabda NB II, 2021/2021 osztályozó 2021. május 15. 16:00 Pécs, TTK Tornacsarnok PTE-PEAC VESC 0-3
röplabda Női röplabda NB II döntő, 2020/2021 2. 2021. május 8. 19:00 Budapest, Honvéd Csarnok Kispest SE VESC 3-1
előző események betöltése

További cikkek

Családként jutottak fel, családként maradnának benn
Családként jutottak fel, családként maradnának benn
Városunk női röplabdacsapata az osztályozón aratott kettős győzelmével kivívta a jogot a jövő évi, élvonalban való szereplésre. A klub ügyvezetőjétől, Szokolik Gergelytől lapunk megtudhatta, a VESC nem mondott le a lehetőségről: névadó szponzora és új otthona lesz a csapatnak, valamint együttműködési szerződés kialakításán is dolgoznak egy hazai alakulattal.
Feljutott a VESC az élvonalba!
Feljutott a VESC az élvonalba!
Miután a PTE elleni második osztályozó mérkőzést is 3-0-ra megnyerte a VESC, Szokolikné Kalmár Judit csapat kivívta a jogot, hogy jövőre az I. osztályú röplabda-bajnokságban szerepelhessen.
VESC: egyetlen lépés az NB I
VESC: egyetlen lépés az NB I
A VESC női röplabdacsapata tükörsima, 3-0-s diadalt aratott a PTE otthonában szombaton, egyúttal hatalmas lépést téve a jövő évi NB I-es szereplés irányába.
Várat még magára a VESC feljutása
Várat még magára a VESC feljutása
A női röplabda NB II-es döntőjének második mérkőzésén is alulmaradt a VESC a vendéglátó Kispest otthonában szombaton. A feljutás így egyelőre elmaradt, de nincs még minden veszve a veszprémiek számára.
VESC: vereség a döntő első meccsén
VESC: vereség a döntő első meccsén
A VESC női röplabdacsapata 3-0-ra alulmaradt a vendég Kispest alakulata ellen az NB II döntőjének vasárnapi, első felvonásán.