A Holt költők társasága óta tudjuk, hogy „verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság... ezek mind nemes dolgok, kellenek a lét fenntartáshoz, de a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem: ezek azok, amikért érdemes élni.”
Az persze más kérdés, hogy sajnos sokszor még az irodalomoktatás sem képes átadni, pontosan miért is érdemes elmerülni a költészetben, mert leragad olyan, az egyszeri befogadó szempontjából lényegtelen és érthetetlen részleteknél, hogy hány verslábból áll egy sor, meg éppen mire gondolhatott a költő. Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész viszont annál jobb választ – mi több, válaszokat ad – Érzelmi vakcina – avagy mivégre olvassunk verseket? című online előadásában, amelyet most mi is megpróbálunk összefoglalni. Erősen javasolt ugyanakkor a teljes előadás meghallgatása, amit egy rövid regisztráció után április 13-ig még megtehetnek itt.
Fotó: Vates Facebook oldal
A vers, mint érzelmi oltás
Szóval, miért is járunk jól, ha verseket olvasunk? Azért, mert nélkülük sokkal elveszettebbek lennénk. Nyáry szerint minden költemény érzelmi tapasztalatok, szituációk sűrítménye. Olyanoké, mint a születés, a szerelem, a szabadság, a betegség vagy a halál. Életünk során mind találkozni fogunk velük, előbb-vagy utóbb. És amikor ez megtörténik, sokkal jobb lesz, ha tudunk mire támaszkodni, ha van egy mankónk. Vagy, Nyáry szavajárásával élve, egy vakcinánk.
„A vers a legnagyobb érzelmi stresszhelyzetben tulajdonképpen vakcinaként működik: tartalmazza azt a legyengített érzelmi darabot, amivel előzetesen találkozva, a való életben már a legszélsőségesebb szituációt is könnyebben átvészeljük.”
Amióta az emberi civilizáció létezik, még nem találtak föl ennél hatékonyabb módszert és jobb eszközt az érzelmi tapasztalatok társadalmi szintű átadásának, és éppen emiatt, a költészet abban is segít, hogy ne gondoljuk magunkat annyira kívülállónak. Sokszor tűnhet úgy, hogy egyes furcsa, irracionális vagy éppen szégyellnivalónak gondolt érzések miatt kakukktojások vagyunk, de amikor azt olvassuk József Attilától, hogy „A semmi ágán ül kis szívem, / kis teste hangtalan vacog”, akkor rájövünk, hogy a magányunkkal bizony egyáltalán nem vagyunk egyedül.
A versek egyfajta közös tudással is felvérteznek, generációs kapocsként szolgálnak, olvasásuk pedig olyan belátásokkal is bír, amelyek új értelmet adhatnak a korábbi szituációknak – nem véletlen, hogy a költészet szerelmesei sokkal hajlamosabbak az önreflexióra.
Fotó: Hencz Péter
Intelligensebb akar lenni? Olvasson költeményeket!
A költészetnek mindamellett nem csak az érzelmi világunkra vannak pozitív hatásai. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a versolvasás fejleszti a fókuszált gondolkodást, emiatt remek meditációs eszközként is funkcionál. Amikor egy költeményt olvasunk, a kognitív, a vizuális és a nyelvi észlelésért felelős idegpályák egyszerre működnek, ráadásul mivel a versek nagyon gyakran használnak költői képeket, metaforákat, azaz a szavak többletjelentéssel bírnak, kitágul a gondolkodásmódunk. Ezáltal pedig a kreativitásunk és az intelligenciánk is nő.
A versek ritmusa mindemellett a memória fejlesztésében is segít, olyan civilizáció előtti képességeket hív elő, amelyek erősebben stimulálják az agyunkat. Ráadásul egy kellemes ritmusú, már-már zenei csengésű költemény örömet is okoz: gondoljunk csak Weöres Sándor gyermekverseire: „Fut, robog a kicsi kocsi, / Rajta ül a Haragosi, / Din don diridongó. / Ha kiborul az a kocsi, / Leröpül a Haragosi,/ Din don diridongó.” Lehet, hogy a gyerekek nem is értik, miről szól a vers, vagy az egyes szavak értelmét még nem fedezik fel, de a sorok egyértelműen vidámságot csalnak ki belőlük.
Mert végül is a versek olvasása erről is szól: hogy örömöt találjunk bennük. Még ha szomorúak is. A tudatalattinknak ilyenkor is megnyugvást jelentenek.
