Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rézfúvós kamaraegyüttesek versenye

2010. március 2. 5:00
A Csermák Antal Zeneiskola tizenharmadik alkalommal szervezte meg a Nyugat-dunántúli Zeneiskolai Rézfúvós Kamaraegyüttesek versenyét.

Öt megyéből (Győr-Moson-Sopron, Komárom - Esztergom, Fejér, Vas és Veszprém) 12 rézfúvós kamaraegyüttes vett részt tíz zeneiskola képviseletében a hétfői zenei versenyen. Szauer István a Polgármesteri Hivatal Oktatási Irodavezetője nyitotta meg a találkozót s ezt követően vette kezdetét a szakmai verseny.

- A zene az egyik legősibb és legalapvetőbb útja önmagunk kifejezésének. Zenekarban játszani, kórusban énekelni megtanít az együttműködésre, de az egyéniséget is engedi fejlődni. Minden fiatalnak előnye származik abból, hogy képességeit fejlesztve, használva, szólistává vagy amatőr zenésszé válik. A zenei élmény sikeréhez koncentráció, szorgalom, eltökéltség, koordináció szükséges. Ezek elsajátítása az élet más területén is magabiztosságot ad. Veszprém városa európai mércével mérve is gazdag zenei kultúrával és a veszprémi zeneoktatás pedig elismerésre méltó eredményekkel büszkélkedhet, de a zene városaként, maga is szívesen látja az ország minden szegletéből érkező muzsikusokat - hangzott el a megnyitón.

Az ünnepélyes eredményhirdetést megelőzően a keszthelyi BrassCom Rézfúvós Együttes adott mini koncertet a Csermák Antal Zeneiskola hangverseny-termében.



Veszprém Bakfark Rézfúvós kvintett

Helyezések:

Arany:

Fúvóka Rézfúvós Kvintett - Sárvár

Tinódis Fúvósok - Enying

Bakfark Rézfúvós Kvartett - Oroszlány

Ezüst:

Kósa Duó - Balatonalmádi

Csermák Antal Zeneiskola Kürtduó - Veszprém

Budaker Gusztáv Zeneiskola Rézfúvós Együttese - Kőszeg

Csermák Antal Zeneiskola Nagyok Kürtkvartettje- Veszprém

Menner Bernát Zeneiskola Rézfúvós Kamaracsoportja - Tata

Nyergesújfalusi rézfúvós Kvartett - Nyergesújfalu

Irinyi Rézfúvós Kvintett - Balatonfűzfő

Bronz:

Csermák Antal Zeneiskola Kicsik Kvartettje - Veszprém

Kerényi György Művészeti Iskola Kamaraegyüttese - Csorna

Ódor Eszter

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.