Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az MSZP újra bevezetné a vizitdíjat?

2010. február 28. 11:45 // Forrás: mno / vehir
Pesti Imre szerint ez a lépés nemcsak érzéketlenséget, de a népakarat figyelmen kívül hagyását is jelentené.

Az ellenzéki politikus úgy vélte, ez érzéketlenség a szocialisták részéről. Ez a lépés a népakarat figyelmen kívül hagyását is jelentené - emlékeztetett a díjakat eltörlő népszavazásra Pesti Imre, aki arra kérte a szocialista pártelnököt, hogy ne fenyegesse a betegeket.

Pesti Imre szerint a vizitdíj bevezetésétől várt javulás nem következett be, hiszen a díjakkal együtt realizált összesen 23 milliárd forint nem ellentételezte az egészségügyből kivont 250 milliárd forintot, továbbá a díj miatt azok a betegek sem keresték fel orvosukat, akiknek erre szüksége lett volna.

- A lakosság szegény rétegének 20-25 százaléka éppen a napidíjak miatt nem vette igénybe az egészségügyi ellátást - fogalmazott.

Komolytalannak és elfogadhatatlannak nevezte az ellenzéki honatya, hogy a betegterhek növekedésétől várták az ágazat finanszírozhatóságát.
Pesti Imre azt mondta, hazudtak a szocialisták a 2006-os kormányban, hiszen akkor azt állították: nem lesz vizit- és kórházi napidíj, de ezt 2007 februárjában mégis bevezették.

- Ma megalapozottan gondolhatjuk, hogy amennyiben hatalmon maradnak, maradnának, akkor a vizitdíjat és a kórházi napidíjat ismételten bevezetnék, hiszen a pártelnök asszony  ennek jótékony hatásáról beszélt - mondta Pesti Imre. Ez a kijelentés Pesti Imre szerint azt jelzi, hogy a szocialisták egy része az állampárti viselkedéskultúrát hozta magával, és nem tanultak a rossz döntésekből. A pártpolitika megint felülírja náluk a szakmaiságot, és egyes MSZP-s képviselőknek "természetes" a népszavazási eredmény figyelmen kívül hagyása - emelte ki.

A fideszes képviselő azt kérte Lendvai Ildikótól és politikustársaitól, hogy térjenek vissza a demokratikus játékszabályokhoz, mert a demokratikus közélet valamennyiüket ezen szabályok betartására kötelezi.

- Lendvai Ildikó a választási kampányban ne fenyegesse a betegeket, akik az elmúlt időszakban amúgy is vesztesei voltak annak a rossz gazdaságpolitikának, amelyet a szocialisták okoztak - fogalmazott a fideszes képviselő.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.