A http://v2010.fidesz.hu/ oldalon információk találhatók a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjeiről és egy óra jelzi - másodpercenként visszaszámolva - a választás április 11-i, első fordulójáig hátra lévő időt. A portálon Orbán Viktor pártelnök üzenete is olvasható, amelyben azt írja, Magyarország változás előtt áll, ő pedig arra vállalkozik, hogy az emberekkel együtt egy teljesen új fejezetet nyissanak az ország életében.
Magyarország következő kormányának nemzeti ügyekért kell dolgoznia: „be kell indítanunk a gazdasági növekedést, új munkahelyeket kell létrehoznunk, helyre kell állítanunk a közrendet és a közbiztonságot, meg kell mentenünk a magyar egészségügyet, és szociális biztonságot kell teremtenünk minden magyar ember számára” - sorolja Orbán Viktor.
Hangsúlyozza, hogy a választásokig hátralévő időszakban a Fidesz szeretné minden magyar emberhez közvetlenül eljuttatni a „remény üzenetét”. Ebben a munkában - mint írja - minden segítő kézre és minden támogató forintra szükségük van, ezért arra kéri a honlapra látogatót, legyen segítségére támogatóként abban, hogy a közös célt, a változást együtt véghezvihessék. „Minden segítséget, minden támogató adományt előre is köszönök. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!” – zárja a pártelnök.
Az önkéntestoborzó menüpontban Kubatov Gábor pártigazgató buzdítása olvasható, amelyben sorsfordító választásról ír, amelyet szerinte nem az óriásplakátok és a televíziós hirdetések, hanem azok a változásért elkötelezett emberek fognak eldönteni, akik segítségével a Fidesz kapcsolatba kerül a többi választóval. A politikus arra kéri a látogatót, ha módjában áll, segítse a Fidesz kampányát. „Mindössze 3-4 napot kérünk az elkövetkezendő négy évért cserébe!” – hangsúlyozza.
A honlapról közvetlenül elérhető a Fidesz elnökének facebookos oldala is.
