2021. március 5.
//
Adorján névnap

Vádemelés egy építkezésen dolgozó segédmunkás halála miatt

2021. január 27. 12:09
Veszprém Megyei Főügyészség
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádol a Veszprémi Járási Ügyészség egy építésvezetőt, valamint az egyik alvállalkozó ügyvezetőjét, akiknek foglalkozási szabályszegései egy helyi építkezésén dolgozó segédmunkás halálához vezettek Veszprém megyében.

A vádirat szerint a fővállalkozó egy másik céggel szerződött az építési munkák elvégzésére, amely egy esztergályos végzettségű férfit alkalmazott építésvezetőként. Az alvállalkozó a szerkezetépítési, így a falazási munkákra további alvállalkozói szerződést kötött. Az újabb alvállalkozónak saját építésvezetője, felelős műszaki vezetője nem volt, a szakképzettséggel nem rendelkező munkavállalók feladataikat az esztergályos végzettségű vádlott utasításai alapján látták el. A munkások 2018. október 24-én a bejárati főfal falazását végezték, amikor annak egy 5 méter hosszú és mintegy 4,3 méter magas szakasza a sértettet maga alá temetve ledőlt. A férfiről azonnal leszedték a téglákat és értesítették a mentőket, azonban életét a műtét és a szakszerű orvosi kezelés sem tudta megmenteni.

A szakmai gyakorlat szerint szabadon álló fal esetén a 38 cm-es falvastagságot figyelembe véve, 3 méteres magasság után biztosítani kell a fal merevítését, bekötését a stabil épületszerkezetbe, amely ez esetben nem történt meg. A fal így a stabilitás hiánya miatt omlott le, melyben a baleset idején feltámadt viharos szél is közrehatott. Az építésvezető foglalkozási szabályszegései – akinek a munka felügyelete, a munkavédelmi előírások betartatása és ellenőrzése is a munkakörébe tartozott – éppen azért vezettek balesethez, mert a falazás során nem gondoskodott a stabilitás biztosításáról.

A vádirat szerint a szerkezetépítési munkákat végző cég ügyvezetőjét pedig azért terheli felelősség, mert a falazást végző munkásoknak nem volt megbízott vezetője, a brigádban nem volt szakképzett kőműves, holott a munkavédelmi törvény szerint, mint munkáltató, felelős volt a biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. Szabályszegése folytán azon előírások sem teljesültek, hogy a munkavállaló csak olyan munkával bízható meg, amelynek biztonságos ellátáshoz szükséges ismeretekkel rendelkezik, illetve a munkáltatónak a biztonságos munkavégzéshez megfelelő szakképzettségű és számú munkavállalót kell biztosítania.

Az ügyészség vádiratában mindkét vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság az építésvezetőként dolgozó vádlottat határozott időre tiltsa el a foglalkozásának gyakorlásától, míg a sértettet alkalmazó cég ügyvezetőjét pénzbüntetésre is ítélje.

vehir.hu

További cikkek

Elütött egy lányt a zebrán és elmenekült a gázoló Veszprémben
Elütött egy lányt a zebrán és elmenekült a gázoló Veszprémben
Veszprém belvárosában okozott balesetet, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott egy autós kedden, a rendőrök azonosították az elkövetőt.
Árokba hajtott egy autó a 832-es főúton
Árokba hajtott egy autó a 832-es főúton
A baleset Pápateszér és Csót között történt.
Vádat emeltek a kiköltözéskor kutyájukat hátrahagyó pár ellen
Vádat emeltek a kiköltözéskor kutyájukat hátrahagyó pár ellen
Állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi és egy nő ellen, akik a vád szerint az addig általuk nevelt állatot költözésükkor magára hagyták.
Ügyészi kereset eredményeként nem tarthat kutyát az állatkínzásért elítélt férfi
Ügyészi kereset eredményeként nem tarthat kutyát az állatkínzásért elítélt férfi
A Veszprém Megyei Főügyészség keresete alapján indított perben a Veszprémi Törvényszék hat évre eltiltotta az ebtartástól azt a férfit, aki az egyik Pápa környéki faluban a sörétes vadászpuskájával kétszer, közvetlen közelről lőtte meg kaukázusi juhászkutyáját.
Több milliót csalt ki az idős sértettől
Több milliót csalt ki az idős sértettől
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 17 éves pápai nőnek, akivel szemben nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és a bűncselekmény felismerésére, vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt folyik a nyomozás.