2021. március 3.
//
Kornélia névnap

Veszélybe került a Zöld-foki Köztársaság további szereplése

Újabb két játékos fertőződött meg a koronavírussal a magyarokkal azonos világbajnoki csoportban lévő Zöld-foki Köztársaság férfi kézilabda-válogatottjának tagjai közül, ezért veszélybe került a csapat további szereplése az egyiptomi tornán. Az esettel kapcsolatban a magyarok sürgős választ kértek a nemzetközi szövetségtől (IHF).

Az IHF honlapjának szombati beszámolója szerint az érintett játékosokat azonnal elszigetelték társaiktól. Érdekesség, hogy január elején mindkét kézilabdázó pozitív teszteredményt produkált - így feltehetőleg nem fertőznek -, de az Egyiptomba érkezés előtt negatívak voltak.    

A megfertőződött játékosok addig nem léphetnek pályára, amíg 48 órás különbséggel nem produkálnak két negatív tesztet. A világbajnokság koronavírus-protokollja szerint egy csapat csak akkor játszhat mérkőzést, ha legalább tíz bevethető játékosa van, beleértve egy kapust. Mivel a zöldfokiak megbetegedések miatt csak 11 játékossal érkeztek az észak-afrikai országba, már csak kilencen maradtak, így jelenleg nem teljesítik a versenyzés feltételét.

Fotó: IHFFotó: IHF

Amennyiben ez nem változik, a vasárnapi mérkőzés elmarad a gízai A csoportban, és a német válogatott kapja a győzelemért járó két pontot, 10-0-s gólkülönbséggel. Egy csapatot csak akkor zárnak ki a tornáról, ha három meccsre nem tud kiállni.

A magyar válogatott a csoportkör első fordulójában, pénteken 34-27-re győzte le a Zöld-foki Köztársaság együttesét, vasárnap pedig Uruguay ellen folytatja szereplését.    

"Sürgős választ kértünk a nemzetközi szövetségtől, azt tudakolva, hogy mely játékosokról van szó, hiszen fontos tudnunk, hogy ők mennyi időt és milyen poszton játszottak ellenünk pénteken" - idézi a magyar szövetség sajtóközleménye Nagy Lászlót, az MKSZ alelnökét. Hozzátette, ezen kívül bizonyítékot is szeretnének kapni, hogy az érintett játékosok korábban valóban átestek a fertőzésen, ezért megkérték a nemzetközi szövetséget, hogy végezzenek antitest-tesztet az érintett játékosokon.    

A magyar delegáció tagjai szombaton (ma) újabb PCR-teszten vesznek részt, miként minden nap.

"Nagyon bizonytalan a helyzet, nem tudjuk, hová vezet a sok pozitív eset. Játszani szeretnénk, versenyezni, a biztonságunknál azonban semmi nem fontosabb. Nehéz ilyen hírek és információk birtokában a mérkőzésekre fókuszálni, de ezzel minden csapat így van" - vélekedett Nagy László.

vehir.hu
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Eurokupa 1. 2020. november 4. 18:15 Veszprém Aréna Magyarország Spanyolország 32-29

További cikkek

Szegeden folytatja a veszprémi jobbátlövő
Szegeden folytatja a veszprémi jobbátlövő
Négy idény után távozik a Telekom Veszprém kézilabdacsapatából a norvég válogatott Kent Robin Tönnesen, aki a Mol-Pick Szegednél folytatja pályafutását.
Elmarad a PSG-Szeged BL-mérkőzés
Elmarad a PSG-Szeged BL-mérkőzés
Elmarad a Paris Saint-Germain és a MOL-Pick Szeged csütörtökre tervezett mérkőzése a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 14., utolsó fordulójában.
Két évvel meghosszabbította szerződését a PSG vezetőedzője
Két évvel meghosszabbította szerződését a PSG vezetőedzője
Két évvel, 2023 nyaráig meghosszabbította szerződését Raúl Gonzalez, a francia bajnok Paris Saint-Germain kézilabdacsapatának vezetőedzője - számolt be kedden a klub honlapja.
Olimpiai selejtező: tizenegy FTC-játékos a magyar keretben
Olimpiai selejtező: tizenegy FTC-játékos a magyar keretben
Elek Gábor, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya - egyben a Ferencváros vezetőedzője - kedden kihirdette keretét a március 19-21-én Győrben sorra kerülő olimpiai selejtezőtornára.
Szucsánszki: most mindent fel kell áldozni
Szucsánszki: most mindent fel kell áldozni
Szucsánszki Zita, az FTC irányítója szerint a magyar kézilabda számára rendkívül fontos, hogy a női válogatott kijusson az idénre halasztott tokiói ötkarikás játékokra, "mindent fel kell áldozni" a nemzeti együttes sikeres olimpiai selejtezője érdekében.