Szombaton érkezett országjáró körútjának veszprémi állomására Ágh Péter, a Fidelitas elnöke. A szervezet vezetője Mihalovics Péter önkormányzati képviselővel tartott közös sajtótájékoztatóján számolt be az aktivisták kampányban való szerepvállalásáról és eredményeikről.
- Az elmúlt nyolc év alatt olyan országban kellett élnünk, ahol fiatalnak lenni egyet jelentett a kilátástalansággal, a jövőkép hiányával. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség és a Fidelitas célja, hogy visszaadja a reményt a magyaroknak, így a jövő nemzedékének is. Célunk, hogy olyan országot építsünk, ahol nem kell külföldre menekülnie annak, aki munkát keres, és sikereket akar elérni – mondta Mihalovics Péter. Hozzátette, a 6. és a 7. választókerületben csaknem ötszáz aktivista segíti a párt munkáját a kampányban.
A képviselő szavait Ágh Péter erősítette meg, aki országjáró körútja során óriási mértékű kilátástalanságot tapasztalt. Elmondása szerint a fiatalok közel nyolcvan százaléka elégedetlen a helyzetével, és úgy érzi, a kormány intézkedései tovább rontják az esélyeit. - A szocialisták hadat üzentek a fiatalságnak, mind tanulási, mind munkavállalási lehetőségeiket megnehezítették. A Fidelitas most az ő segítségüket kéri, hogy megtörténhessen a sorsdöntő változás – fogalmazott Ágh Péter, aki az ajánlószelvények gyűjtésére nem csak, mint a kampány elengedhetetlen részeként, hanem lehetőségként is tekint. – Míg az otthonokat járjuk, találkozhatunk az emberekkel, akik megoszthatják velünk gondolataikat, problémáikat. Úgy érzem, elemi erejű a változás igénye, ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy sok esetben a szavazók meg sem várják, hogy eljussunk hozzájuk, inkább maguk hozzák be kopogtatócéduláikat – folytatta az elnök, s hozzátette a múlt hét közepéig a Fidesz 850 ezer ajánlószelvényt gyűjtött be, melynek eléréséhez nagymértékben hozzájárult a Fidelitas aktivistáinak munkája is.