A Fidesz szerint az MSZP-kormány alkalmatlanságát jelzi, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése alapján "tovább csökkent a magyar emberek reálkeresete, és a foglalkoztatottak száma is tovább esett".
Czomba Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken közölte az MTI-vel, az MSZP-kormány csak mélyítette a válságot, nem tudta megvédeni a munkahelyeket, alkalmatlansága nyilvánvaló.
Kevesebb a munkahely és kevesebb a bér. Mi jellemezhetné jobban egy kormány tehetetlenségét? - kérdezte a fideszes politikus közleményében. Czomba szerint változásra van szükség; a Fidesz nemzeti ügynek tekinti, és - kormányra kerülve - a gazdaságfejlesztés fő motorjává teszi a munkahelyteremtést.
A munka a kulcs a magyar gazdaság fellendüléséhez, ezért vállalja a Fidesz tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtését - írta a fideszes képviselő a közleményben.
A KSH pénteken közölte: a reálkereset 2009. január-decemberben - a fogyasztói árindex 4,2 százalékos növekedése mellett - 2,4 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva.
Az alkalmazásban állók száma 2009-ban átlagosan 2 millió 661 ezer volt. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2009-ban 0,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.