2021. január 26.
//
Vanda névnap

Legalább egy bravúrra szükség lesz a negyeddöntőhöz

2021. január 12. 11:00
MTI
Legalább egy bravúrra szüksége lesz a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a negyeddöntőbe jutáshoz a szerdán kezdődő és január 31-ig tartó egyiptomi világbajnokságon.

Ez lesz a 27. férfi kézilabda-vb, de az első, amelyet már a megemelt létszámmal, 32 csapattal rendeznek meg. Ennek ellenére a válogatottak többségének nem kellett selejtezőt játszania. Áprilisban a koronavírus-járvány miatt törölték a selejtezősorozat hátralévő mérkőzéseit - a magyar együttes egy oda-visszavágós párharc során Bosznia-Hercegovinával találkozott volna -, és Európában például a legutóbbi kontinensviadal végeredményét vették alapul a továbbjutók megállapításánál.    

A Gulyás István, Nagy László és José María Rodríguez Vaquero által irányított magyar csapat a gízai A csoportban pénteken a Zöld-foki Köztársasággal, vasárnap Uruguayjal, jövő kedden pedig Németországgal találkozik. A középdöntőbe az első három helyezett jut, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményüket. A felsőházban négy hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek, a magyarokra továbbjutás esetén az Új Fővárosban az Európa-bajnok Spanyolország, Tunézia, Brazília és Lengyelország közül három csapat vár, és innen az első kettő jut a negyeddöntőbe.

A magyar válogatott dolgát nehezíti, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett Ligetvári Patrik a vizsgálati eredményei alapján nem kapta meg a visszatéréshez szükséges orvosi engedélyt, ezért nem utazhat el Egyiptomba. Emellett a Szlovákia ellen tervezett mindkét felkészülési mérkőzés elmaradt, miután az ellenfél pozitív esetek miatt karanténba került, ezért a magyarok edzőmeccsek nélkül kénytelenek megkezdeni a világbajnokságot. A csapat legutóbb novemberben lépett pályára, amikor az Eurokupában 32-29-re legyőzte a spanyolokat, majd 31-27-re kikapott a horvátoktól.

Ezzel szemben a németek két Európa-bajnoki selejtezőt is játszottak januárban Ausztriával: idegenben 36-27-re, hazai pályán 34-20-ra nyertek. A németek augusztus óta a világbajnokság törlése mellett kampányoltak, végül a friss Bajnokok Ligája-győztes THW Kiel három játékosa, Hendrik Pekeler, Patrick Wiencek és Steffen Weinhold, továbbá a Melsungen kézilabdázója, Finn Lemke lemondta a szereplést, amit a vírushelyzet miatti aggodalmaikkal indokoltak. Fabian Wiede, Jannik Kohlbacher, Franz Semper, Tim Suton és Christian Dissinger sérülés, illetve betegség miatt nem áll a válogatott rendelkezésére a tornán.    

Mindezek ellenére Alfred Gislason szövetségi kapitány és a német szövetség vezetői is optimistán várják a tornát, és a keretbe kényszerből bekerült fiatal, tehetséges játékosaiktól is remek teljesítményt remélnek.

A magyar együttes hasonlóan felforgatott, tartalékos összeállításban vett részt egy évvel ezelőtt Svédországban az Európa-bajnokságon, de nagyszerű helytállásával és emlékezetes győzelmeivel végül meglepetést okozott és kilencedik lett. A tavaly januári keretből hiányzó Ancsin Gábor, Lékai Máté és Bodó Richárd ismét csatlakozhatott a csapathoz, amelyben már a honosított Topic Petar, Sunajko Stefan és Rodriguez Álvarez Pedro, valamint a remek formában lévő csurgói irányító, Hanusz Egon is szerepel. Így a szakmai stáb azt a "luxust" is megengedhette magának, hogy a bő keretből is kihagyja Bartók Donátot és Faluvégi Rudolfot, pedig előbbi a spanyol, utóbbi a német élvonalban edződik. A szűk keretbe nem került be Juhász Ádám, a Tatabánya irányítóként és balszélsőként is bevethető játékosa sem.    

Bár Ligetvári védekezésben és támadásban meghatározó embernek számított, a csapat nélküle is elérheti a negyeddöntőt, ám a papírforma szerint ehhez szükség lesz a németek vagy a spanyolok legyőzésére. A csoportkörben kötelező győzelemnek számít a Zöld-foki Köztársaság és az Uruguay elleni találkozó, a középdöntőben viszont várhatóan minden pontért alaposan meg kell majd küzdenie a magyar válogatottnak, amely szerdán utazik Egyiptomba.

A világjárvány más csapatok életét is megnehezíti, a csehek és a brazilok például pozitív esetek miatt nem tudtak időben útra kelni az észak-afrikai ország felé, és a részvételük is veszélybe került. A legjobbak - a németeken kívül - szinte zavartalanul készülhettek, a dobogóra kerülésre ezúttal is Spanyolország, a címvédő Dánia, Norvégia és Horvátország a leginkább esélyes, de Franciaország vagy Szlovénia éremszerzése sem számítana meglepetésnek.

A nyitómérkőzést szerdán - közép-európai idő szerint - 18 órától Egyiptom és Chile játssza Kairóban. Bár az eredeti elképzelések szerint Sarm es-Sejkben, Hurgádában és Luxorban is rendeztek volna meccseket, végül Kairó, az Új Főváros és Gíza mellett Alexandria ad otthont a tornának.

vehir.hu
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Eurokupa 1. 2020. november 4. 18:15 Veszprém Aréna Magyarország Spanyolország 32-29

További cikkek

Nagy: mentálisan és fizikálisan is készen állunk a franciák elleni meccsre
Nagy: mentálisan és fizikálisan is készen állunk a franciák elleni meccsre
Nagy László csapatvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke szerint a válogatott mentálisan és fizikálisan is készen áll a hatszoros vb-győztes franciák elleni szerdai negyeddöntőre az egyiptomi világbajnokságon.
Vereség a spanyoloktól, a franciák következnek a negyeddöntőben
Vereség a spanyoloktól, a franciák következnek a negyeddöntőben
A magyar férfi kézilabda-válogatott a hatszoros aranyérmes Franciaországgal találkozik az egyiptomi világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, mivel 36-28-ra kikapott az Európa-bajnok Spanyolországtól a középdöntő harmadik, utolsó fordulójában, hétfőn, és így csoportja második helyén végzett.
A franciákkal vagy a norvégokkal találkoznak a magyarok
A franciákkal vagy a norvégokkal találkoznak a magyarok
A hatszoros aranyérmes Franciaországgal vagy a legutóbbi két tornán ezüstérmes Norvégiával találkozik a magyar válogatott az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében.
Vujovic: Bánhidi a világ legjobb beállója
Vujovic: Bánhidi a világ legjobb beállója
A világ legjobb beállójának tartja Bánhidi Bencét a montenegróiak olimpiai és világbajnok kézilabdázója, Veselin Vujovic.
Gulyás: az elejétől a végéig domináltunk
Gulyás: az elejétől a végéig domináltunk
Gulyás István szövetségi kapitány kiemelte, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott az elejétől a végéig dominált a lengyelek ellen 30-26-ra megnyert szombati középdöntő-mérkőzésen az egyiptomi világbajnokságon.