Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem emelkednek jövőre a V-busz és a gyermekétkeztetés árai, a Balaton Bútorgyár területét pedig megvásárolja a város

2020. december 30. 11:35
Porga Gyula polgármester az év végén több pozitív hírt is bejelentett, miután a Kormány döntött több támogatási forrás odaítéléséről is Veszprémnek.

A polgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy 2021-ben milyen támogatásokat kap a város. A teljes szöveget változtatás nélkül közöljük.

Mindannyiunk számára nehéz év volt 2020, sok megpróbáltatással és számtalan váratlan helyzettel szembesültünk. Terveinket váratlanul húzta keresztül a koronavírus, a korlátozások és a veszélyhelyzet, valamint az ezekkel járó következmények, bevételi kiesések. A kiszámíthatatlanságban az új tervek háttérbe szorultak, a mindennapi boldogulás és a védekezést, ellátást biztosító szervezetek, intézmények biztonságos működése kerültek a legelső helyre.

A nehézségek mellett óvatosan tervezzük a 2021-es évet, de már jól látható, hogy ez az esztendő is számos nehézséget hoz majd. Éppen ezért talán még jobban értékeljük a segítséget, támogatást. Az év utolsó napjaiban a Magyar Kormány számos olyan döntést hozott, ami óriási segítséget jelent Veszprém önkormányzatának, városának.

Örömmel osztom meg Önökkel a jó hírt, miszerint:

- a Magyar Kormány döntése értelmében Veszprém 1,380 milliárd forintot kap a város működésének támogatására. Ebből az összegből a VKSZ Zrt közüzemi szolgáltató, a Veszprémi Állatkert és a V-Busz közlekedési vállalat részesülnek még 2020-ban. Fontos hangsúlyozni, hogy ez az összeg nem plusz támogatásként érkezik meg a cégekhez, hanem a napi működését biztosítja. Ez azt jelenti, hogy a 2021-es városi költségvetésből a cégek működési támogatása ezen összeggel csökkeni fog. A 2021. évi költségvetés összeállításánál ez óriási segítséget jelent az önkormányzatunknak, hiszen 1,3 milliárd forinttal kevesebb lesz az összkiadásunk.

- Szintén a kormánydöntés értelmében vonjuk vissza a helyi rendelkezést a jövő évre tervezett gyermekétkeztetési és tömegközlekedési díjemelésről. Mindkét szolgáltatás a 2020-as évben kiszabott díjakkal működik tovább jövőre is. Aki már megvásárolta a szolgáltatásokat az természetesen visszakapja a különbözetet.

- A végére pedig szintén jó hírt oszthatok meg Önökkel. A belvárosban régóta elhanyagolt, méltatlan állapotú terület megvásárlását 3,303 milliárd forinttal támogatja a Magyar Kormány. Az egykori Balaton Bútorgyár és a volt szakszervezeti irodaház épületeinek megvásárlása régi vágya volt az önkormányzatnak, melyhez most megkapjuk a forrást az állam támogatásával.

A fentiek enyhítenek egy picit a 2020-as év megpróbáltatásain és adnak némi reményt arra, hogy a következő esztendő bár nehéz lesz, de nem vagyunk egyedül a bajban sem!

Boldog, kiegyensúlyozott, sikerekben és egészségben gazdag új évet kívánok Önöknek!

Porga Gyula, polgármester

vehir.hu
további cikkek
Az Ecofin elfogadta a magyar helyreállítási tervet közélet Az Ecofin elfogadta a magyar helyreállítási tervet Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (Ecofin) pénteki ülésén elfogadta Magyarország módosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét (RRF), ami mintegy 10 milliárd euró kifizetését teszi lehetővé Magyarország számára, amely körülbelül 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és körülbelül 3,5 milliárd euró hitelből áll. ma 13:38 Betört egy repülő ablaka, az utas az ablaknyílásba szorult közélet Betört egy repülő ablaka, az utas az ablaknyílásba szorult Súlyos repülőesemény ma reggel: a Ryanair Thesszaloniki-Memmingen járatán felszállás után betört az egy utastéri ablak, a mellette ülő 61 éves utas a dekompresszió miatt az ablaknyílásba szorult. ma 13:38 Erdei séta a szívünk védelmében: megnyílt a régió első kardio tanösvénye közélet Erdei séta a szívünk védelmében: megnyílt a régió első kardio tanösvénye Ünnepélyes keretek között adták át Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között azt az új kardio tanösvényt, amely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat részeként, széles körű közösségi és szakmai összefogással valósult meg. A „Szomszédok Kardioösvény” hiánypótló fejlesztésként elsősorban az idősebb korosztály, a prevencióra vágyók és a gyógyulófélben lévők egészségmegőrzését szolgálja. ma 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.