Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Alkalmatlan a miniszter

2010. február 18. 18:07
A magyarországi fejlesztéseket felügyelő egyedi bizottság évértékeléséről számolt be dr. Horváth Zsolt.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Operatív Program hatékonyságának értékeléséről számolt be dr. Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, egyben a program végrehajtását felügyelő Eseti Bizottság tagja.

– 2006-ban, egy kényszer intézkedésként jött létre az Eseti Bizottság, mert az akkori kormány úgy döntött, az uniós források elosztását kivonja a kormányzati hatáskörből. Mivel így a Parlamentnek nem volt ellenőrző hatásköre, a Fidesz kezdeményezte a bizottság létrejöttét. Az évértékelő ülésünkön elsőként is Varga István, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter teljesítményét vizsgáltuk. Ez korábban nem volt szokás, ám példa nélküli eset történt: a miniszter egyetlen egyszer sem jött el az általa felügyelt eseti bizottság ülésére. Véleményem szerint már ez sem elfogadható, de az sem, hogy a miniszter egyetlen egyszer sem tette tiszteletét az országgyűlésben, nem válaszolt a témában feltett kérdésekre és interpellációkra. Ez ilyen szinten elfogadhatatlan és ezt személyesen közöltük is vele.

- Az Operatív programokat illetően először a szerződéskötéseket és a kifizetéseket értékeltük. Jelenleg 790 milliárd forintnál tart a kifizetés 2004 óta, ez a teljes keret 12 százaléka. A lassú kifizetés oka az intézményrendszerben és a pályázati kiírások csúszásában keresendő. Tény, hogy a gyorsításoknak köszönhetően már jobb a helyzet, mint néhány évvel ezelőtt, de még mindig több mint 3 hónap telhet el az első kifizetésekig.

- A pályázók száma pedig azért ilyen alacsony, mert a kiírások nem jók. A potenciális indulók legtöbbe még részt sem tud venni. A válság miatt a pályázók több projektet elhalasztanak, néhányat meg sem valósítanak később, ugyanis tervezési időszak számai ma már nem felelnek meg a valóságnak . Ilyen meghiúsult, nyertes pályázat volt például a herendi önkormányzat iskola-felújítási terve.

- Azt is vizsgáltuk, hogy az ÚMFT milyen gazdaságélénkítő lépéseket tett. Kiderült, csak humbug volt, hogy a válság hatására átirányítják a források jelentős részét a hazai kis- és középvállalkozások számára. Jelenleg a magyar kormány ennek a szektornak a fejlesztésére a források 3,3 százalékát fordítja. A kormány által többször bejelentett 1400 milliárd forint, melyet ebbe a szektorba szántak, csak egy fiktív szám volt.

- Az intézményrendszert szintén vizsgáltuk. Varga István miniszter elismerte, a korábban létrehozott Nemzeti Fejlesztési Tanács tagjait soha nem látta, nem ismeri őket. Nem volt konzultáció a miniszterrel, sőt ez a tanács soha, egyetlen egy ülést nem tartott. 2004 óta harmadszor készülnek átvilágítani az intézményi struktúrát, hiszen a miniszter is elismeri, nem hatékony a rendszer. Jelen pillanatban 2500 ember dolgozik itt és emellett megbecsülhetetlen számú külsős is bekapcsolódik. Ha azt látnánk, hogy ez a rendszer működik, senki sem kérné számon, miért kell ennyi ember. Ám mi azt látjuk, évről évre növekszik a létszám, a hatékonyság azonban nem.

- Amennyiben a Fidesz kerül kormányra a következő ciklusban, teljes mértékben megváltoztatjuk a fejlesztések rendszerét. Az első intézkedések között lesz, hogy a forrásokat a munkahely teremtésre és a gazdaság növelésére fordítjuk - mondta el dr. Horváth Zsolt.

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.