Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Orbán: december 27-28-án kezdődhetnek az első oltások

2020. december 18. 9:45 // Forrás: mti
December 27-én vagy 28-án kezdődhet a koronavírus elleni oltások beadása, első körben 35 ezer embernek elégséges mennyiség érkezik Magyarországra, és első helyen az egészségügyi dolgozókat oltják majd be - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.

Az egészségügyi dolgozókat a Dél-pesti Centrumkórházban és a megyei kórházakban oltják majd - közölte. Hozzátette, kérni fogja az egészségügyben dolgozókat, hogy minél nagyobb számban oltassák be magukat, de rámutatott, hogy "ez egyáltalán nem általános vágy ebben a pillanatban". Megjegyezte: nem szeretné feladni az oltás önkéntes jellegét, senkit sem szeretnének oltásra kényszeríteni, az egészségügyben dolgozóktól viszont azt szeretné kérni, védjék meg magukat.

A további oltásokról elmondta: a regisztrációnak lesz jelentősége, mert amikor tömegesen elérhetővé válik a vakcina, a regisztráció szerint fognak haladni. Ezért kérte az embereket az előjegyzésre.

Photo by Markus Spiske on UnsplashPhoto by Markus Spiske on Unsplash

 A kormányfő karácsony ünnepéről azt mondta: "idén kis karácsony lesz", a rokonlátogatásokról most le kell mondani az egészségmegóvás érdekében. Talán húsvétkor megülhetők majd a szokásos nagy családi ünnepségek - fogalmazott. Hozzátette, a szenteste szabályozása még nem világos, erről a hétfői kormányülésen készülnek dönteni, de örülne, ha a szakemberek úgy foglalnának állást, hogy azon az egy estén megengedhetők lazább szabályok. Így például az, hogy a 10 fős családi összejövetelekbe a 14 év alatti gyermekek ne számítsanak bele.

A járványhelyzetet a miniszterelnök úgy értékelte, hogy a számok ugyan nem romlanak, de ez nem egy nagy vigasz, "nincsenek felszabadító erejű jó hírei". Közölte, továbbra is fenn kell tartani a határőrizetet, és ismét kérte, ne tervezzenek a magyarok külföldi síelést.

Orbán Viktor azt is elmondta, szombat délelőtt szeretne bejelentést tenni arról, hogy a járvány okozta gazdasági válság elhárítását célzó gazdaságvédelmi akciótervnek milyen újabb lépéseit vezetik be január 1-jétől kezdődően.

vehir.hu
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.