Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megvan a válasz, ki segít a segítőknek

2020. december 17. 16:05
Elektronikai termékeket és háztartási gépeket ajándékozott a Vöröskő Kft. és a Vemévszer csütörtökön a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház és a Veszprémi Mentőállomás részére, komfortosabbá téve a dolgozók pihenését.

– Ha visszatekintünk 2020-ra, azt kell mondanunk, sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Egy világjárvány vette kezdetét, ami az egész országra kihatással volt, a tavaszi könnyebb lefolyású hullám után pedig a második hullámban mi is megtapasztalhattuk, milyen komoly kihívással jár egy ilyen járvány. Az egészségügyi dolgozók azonban akkor és azóta is emberfeletti munkát végeznek, a helytállásuk példaértékű, amiért köszönet jár – mondta el Ovádi Péter országgyűlési képviselő, a jótékonysági akció koordinátora az ajándékok átadásakor.

Példaértékű ugyanakkor a térségben tapasztalt összefogás is, hiszen miközben gazdasági nehézségekkel teletűzdelt évet is élünk, a veszprémi és környékbeli vállalkozók nem feledkeztek meg a társadalmi szerepvállalásról. A Vemévszer és a Vöröskő Kft. összefogásának köszönhetően a kórház és a mentősök fája alá is kerül jó néhány ajándékcsomag: többek között mikrohullámú sütővel, szendvicssütővel, kávéfőzővel, vízforralóval, hűtőszekrénnyel, mobil elektromos radiátorral lepték meg a megyei kórház egyes osztályait, illetve a mentőállomás dolgozóit.

– Tavasszal, talán elsőként az országban, 25 millió forintos támogatási csomaggal járultunk hozzá az egészségügyi intézmények munkájához, de az volt az érzésünk, ez kevés. Elképesztő az a munka, amit az orvosok, az ápolók, a mentősök végeznek a frontvonalban, így aztán gondolkodás nélkül tudtuk, hogy segítenünk kell, sőt, jövőre is segítenünk kell – árulta el Fazekas Zsolt, az Euronics mögött álló Vöröskő Kft. ügyvezetője.

Boross Ottó, a Vemévszer ügyvezetője hozzátette, régóta gondolkodtak róla, hogyan hálálhatnák meg az év végén az egészségügyi dolgozók munkáját. Végül a kórház ötlete volt, hogy ezúttal ne pénzbeli, hanem tárgybeli adománnyal segítsék az intézmény, valamint a mentőszolgálat munkatársait.

A konkrét ajándékokról maguk az egészségügyi dolgozók dönthettek, hogy mi az, ami hasznos lenne számukra ebben az időszakban. „Lelkileg és fizikailag is nagyon nehéz most, de próbáljuk állni a sarat, az adományokért pedig nagyon hálásak vagyunk, amelyekből minden osztály fog részesülni” – árulta el Horváth Ferencné, a kórház ápolási igazgatója.

Dr. Lippai Norbert, a kórház főigazgatója szerint nagy meghatódással veszik az ajándékokat. „Mindkét cég többször támogatta már a kórházat, de köszönet illeti képviselő urat is, aki mindig segít, ha olyan kérdéssel szembesülünk, ami esetleg meghaladja a kompetenciáinkat. Ebben az évben elég nagy problémával néztünk szembe, de a dolgozóinknak hála álltuk és állni is fogjuk a sarat” – mondta el.

Köszönetét fejezte ki a mentőállomás részéről Börcsök Zsolt vezető mentőtiszt is, aki úgy fogalmazott, bajtársai megye és országszerte hosszú hónapok óta erejükön felül teljesítenek és küzdenek a járvány ellen. „Nagy kérdés ilyenkor mindig, hogy ki segít a segítőknek. Most megkaptuk erre a választ” – jelentette ki, hozzátéve, a műszaki cikkeket elsősorban a mentesítő zónákban fogják használni, hogy ha a nehéz munka közepette jut egy kis idejük pihenni a kollégáknak, azt a leghatékonyabban tehessék.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Több mint tízmillió forintot adtak Lando Norris herendi sisakjáért Herendi Porcelánmanufaktúra Több mint tízmillió forintot adtak Lando Norris herendi sisakjáért A McLaren Forma-1-es versenyzőjének tavalyi Magyar Nagydíjon viselt bukósisakjáért valaki tízmillió forintnál is többet kínált. Az összeget jótékony célra fordítják. 2025. január 24. 11:34 Jótékonysági emléktornát rendeznek Úrkúton Úrkút SK Jótékonysági emléktornát rendeznek Úrkúton A tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori úrkúti labdarúgó, Takács Dávid emlékére és családja megsegítésére a klub január 18-án, szombaton emléktornát szervez. 2025. január 15. 11:30 Az emberek kitettek magukért, sok pusztamiskeinek sikerült boldog karácsonyt szerezni Navracsics Tibor Az emberek kitettek magukért, sok pusztamiskeinek sikerült boldog karácsonyt szerezni Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Veszprém vármegye nyugati részének országgyűlési képviselője körülbelül egy hónapja hirdette meg azt a jótékonysági akciót, amivel választókerületének egyik legszegényebb települését és az ott élőket szerette volna segíteni karácsonykor. A felhíváshoz sokan csatlakoztak, a pusztamiskeieknek pedig tényleg boldog karácsonyuk lett. 2024. december 24. 13:25 Példátlan összefogással megépül az új gyermekhospice ház jótékonyság Példátlan összefogással megépül az új gyermekhospice ház Példátlan összefogással megépül az új gyermekhospice ház - közölte az MTVA sajtó- és marketing irodája hétfőn az MTI-vel. 2024. december 23. 13:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.