Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

8 év után megemelkednek a helyi járatos buszok jegyárai

2020. december 2. 4:00
2013 óta változatlanok a jegyárak a veszprémi helyi járatos buszokon, ez az állapot fog jövőre megváltozni azáltal, hogy megemelkedik a V-Busz árait. Az ellenzék „eszement díjemelést” emleget, a polgármester a szolgáltatás modernizálásával, valamint a járványhelyzet negatív hatásaival indokolja a döntést.

"A Covid-19 járvány súlyosan átrendezte az életünket. Ezért kellett igazítanunk már eddig is az együttélés számtalan szabályán. Ezért hordunk maszkot, ezért csökkentjük radikálisan a kontaktjaink számát, és ezért dolgoznak, tanulnak sokan úgy, hogy nem mozdulnak ki otthonaikból" - kezdődik Porga Gyula közleménye, amelyben a V-Busz jegyárainak emelését indokolja, valamint összeveti a veszprémi jegyárakat más városok tömegközlekedési áraival.

"Az új környezet a megújuló, még alakulóban lévő, közösségi közlekedésünk működésére drámaian hatott. Értelemszerűen jelentősen csökkent az utaslétszám, ennek megfelelően mintegy 34 százalékkal kisebb a jegyárbevétel, a járványvédelmi intézkedések ugyancsak sokba kerülnek, így ki kell lépnünk abból a kényelmes helyzetből, amelyet - országos összehasonlításban – az alacsony áraink jelentettek. Nem tarthatóak a 250 forintos vonaljegyek, miközben Budapesten, Pécsett, Miskolcon, Szegeden vagy Debrecenben élők ugyanezért a szolgáltatásért már eddig is 330-350 Ft-ot fizettek.

Ugyanitt fontos megjegyezni azt is, hogy a szolgáltatás színvonala jelentősen nőtt 2019-ben, amikor megérkeztek az új buszok és elindult a V-busz, ám a jegyárak a 2013-as szinten maradtak azóta is" - áll a közleményben, amelyben ezután az emelés pozitív következményeit is kifejti a városvezető:

"Nem kapkodtunk, nem menet közben, kiszámíthatatlanul rántottunk egyet a kormányon. Az év végéhez érve tekintettük át a teendőket, és egy hónnappal az áremelkedés előtt tesszük most közzé az új árszabás tervezetet, kérve a veszprémiek megértését.

A jövő évre tervezett áremelkedéssel felzárkózunk az említett nagyvárosok idei – 2021-ben alighanem ugyancsak emelkedő árai mögé. Így enyhítve a közösségi közlekedésünkre nehezedő terhelésen. Egyben azt a kötelezettséget róva a V-busz társaságra, hogy a járványvédelmi intézkedések végrehajtását a lehető legnagyobb gondossággal oldja meg, és csúcsidőben csuklós buszokat állítson rendbe, ezzel is csökkentve a zsúfoltság veszélyét."

A helyi MSZP-LMP-Párbeszéd frakció egyenesen eszement díjemelésnek nevezte a döntést, valamint Kovács Rajmund független önkormányzati képviselő is aggodalmát fejezte ki az áremeléssel kapcsolatban.

A jegyek és a kedvezményes bérletek ára mintegy 30 %-kal emelkedik 2021. január 1-től. Van olyan jegytípus, amelynek az ára 50 %-kal lesz magasabb az eddiginél. Ez az intézkedés a veszélyhelyzetben különös érzéketlenségre vall, de ettől függetlenül sem szolgálja a közösségi közlekedés nagyobb arányú használatát.

Az áremelkedés hatására prognosztizált 2-4 százalékos utasvesztés túl optimistának tűnik, az óriási emelés ennél sokkal többeket tántoríthat el attól, hogy helyi járatos buszra szálljanak. Pedig a cél az volt, hogy minél többen vegyék igénybe ezt a szolgáltatást, hozzájárulva egyben a város környezeti állapotának javításához.

A veszprémi közgyűlés MSZP-LMP-Párbeszéd képviselőcsoportja azt kéri a polgármestertől, hogy fontolja meg a V-Busz Kft. ügyvezetőjének és menedzsmentjének lecserélését

- áll az ellenzéki frakció közleményében.

Kovács Rajmund saját közleményében kifejtette, 

a cég (V-Busz, a szerk.) feltételes közbeszerzést kíván indítani új autóbuszok beszerzése tárgyában. A közbeszerzési eljárás szerint az adásvételi szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy 100% állami támogatás rendelkezésre állása a fedezet biztosítására. Amennyiben az állami támogatás ennél alacsonyabb, abban az esetben a szerződés csak akkor lép hatályba, ha a Közgyűlés dönt a szükséges önrész biztosításáról. Ha nem nyer elég pénzt a város esetleg az államtól egy pályázaton a buszok beszerzésére, akkor a veszprémieknek kell kifizetniük a különbséget egy közgyűlési döntés után, ez természetesen bármekkora összeg lehet. 

A képviselő hozzátette, hogy a jövőben csak olyan elképzelést tud támogatni, ha teljes mértékben állami forrásból, vagy nagyon alacsony, előre meghatározott önrésszel történik meg a buszok vásárlása. Már így is rengeteg pénzbe került a V-Busz Kft. a városnak, a cég helyzete a koronavírus járványban sem lett könnyebb, írta.

vehir.hu
további cikkek
Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 LMP: jól teljesít a helyi közösségi közlekedés, de nőhetne az utasszám LMP: jól teljesít a helyi közösségi közlekedés, de nőhetne az utasszám Gerstmár Ferenc, az LMP veszprémi önkormányzati képviselője péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Haszkovó utcai buszmegállóban, hogy beszámoljon a közösségi közlekedést érintő javaslatairól. 2024. január 26. 17:21 A diákok mellett a kismamák is egy vonaljegy áráért vehetnek bérletet februártól A diákok mellett a kismamák is egy vonaljegy áráért vehetnek bérletet februártól Utazási kedvezményekről döntött a közgyűlés csütörtökön, és megpecsételődött a hulladékszállítást végző VHK Nonprofit Kft. sorsa is. Összefoglalónk az év utolsó képviselő-testületi üléséről. 2023. december 14. 15:49 Két kerékkel a belvárosba - újabb V-bike állomás a vasútnál Két kerékkel a belvárosba - újabb V-bike állomás a vasútnál Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat egyik legfontosabb eleme a közösségi közlekedés fejlesztése volt Veszprémben, amelyben az önkormányzati tulajdonú V-busz Kft. kiemelkedő partnerként vett részt. A V-busz Kft. idei sikertörténete a V-bike közbringa-rendszer elindítása volt júliusban, kedd délután pedig átadták a tizenegyedik gyűjtőállomást is.   2023. december 12. 17:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.