Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fortepan: app-teszt Veszprémben és a képekről eltűnő emberek

2020. november 30. 13:03
A Cooltusz csapata a Fortepan megálmodójával, Tamási Miklóssal beszélgetett a digitális és az analóg világ előnyeiről és hátrányairól, valamint a Fortepan közelgő fejlesztéséről, a Fortepan GO-ról a Pannon Unifest első napján.

A Pannon Egyetem kulturális fesztiválja, az Unifest is az online térbe költözött. Szombaton a Fortepanról, az archív analóg fotók digitalizálásáról és a jelenkor digitális fotóinak archiválásáról is beszélgettek a Fortepan-alapító Tamási Miklóssal.

A Fortepan tíz éve létezik az interneten azért, hogy online hozzáférhetővé tegye az analóg archív fotókat – jelenleg 140 ezer kocka érhető el szabad felhasználásra. Szívesen fogadják magánszemélyek, de intézmények támogatását is, akik saját anyagaikkal segíthetik a missziójukat. Idén kezdtek el mesterséges intelligenciát használni személyfelismerésre, a szoftver közismert személyek, művészek, politikusok beazonosításában segít. Jópár olyan kép kerül elő, amin korábban már megjelölték a helyszínt és az időpontot, most pedig újra felbukkannak a rajtuk szereplő személyek miatt.

A mesterséges intelligencia például Cholnoky Jenőt is megtalálhatja a képeken (Fotó: Fortepan / Cholnoky Tamás)A mesterséges intelligencia például Cholnoky Jenőt is megtalálhatja a képeken (Fotó: Fortepan / Cholnoky Tamás)

A Fortepan 1990-ig bezárólag gyűjti a negatívokat – ezzel kapcsolatban Tamási Miklós megjegyezte: ha valaki a kortárs képeket szeretné hasonló módon gyűjteni és rendszerezni, annak sokkal nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie. Fájlokkal ugyanis sokkal nehezebb foglalkozni, mint negatívokkal – a negatívok kézzel fogható tárgyak, amik megmaradnak egy családnál, egy szekrényben, egy dobozban. Egy fájl sokkal nehezebben marad fenn, ráadásul ha 20-30 év múlva rekonstruálni akarjuk, hogy ki készíthette azokat, nem semmi feladat lesz fellelni az alkotót. 

És hogy miben változtak a fotóink a múlt századhoz képest? Például abban, hogy eltűntek az emberek a képeinkről: régen még a fotós megmutatta az embereket, ma már nem merünk csak úgy lefotózni idegeneket, és ha mégis megpróbáljuk, ránk szólnak, kitöröltetik a képeket. Ma például elképzelhetetlen, hogy valaki elkezdjen játszótéren gyerekeket fotózni anélkül, hogy rá ne hívnák a rendőrséget – így azonban az utókor számára elvesznek ezek a pillanatok, amiket évtizedeken át meg tudtak mutatni a fotósok. Egyébként is jellemző az emberek iránti érdeklődés eltűnése: előbb az idegenek fotózását hagytuk abba, és egyre inkább csak a családtagjainkra szűkült a témaválasztásunk, a szelfi-korszakban pedig már a családunk se érdekel minket, csak magunkkal vagyunk elfoglalva, magunkat akarjuk megmutatni.

Régen még mertünk játszóteret fotózni (Fotó: Fortepan / Aradi Péter)Régen még mertünk játszóteret fotózni (Fotó: Fortepan / Aradi Péter)

A beszélgetés során egy veszprémi kötődésű téma is felmerült: a Fortepan jelenleg is dolgozik egy ForteGO nevű appon, amit épp nálunk próbálnak ki először élesben 2021 tavaszán. Az app helyspecifikusan felkínálja a felhasználónak azokat a képeket, amik az ő aktuális pozíciójához legközelebb készültek. Olyan funkciót is beleépítenek, ami segít abban, hogy az archív képeket a saját telefonunkkal reprodukáljuk.  “Ez egyszerűnek tűnik, de sok fejlesztés kell hozzá” – mutatott rá Tamási, hozzátéve: bízik benne, hogy Veszprémben tényleg elkezdik majd az emberek használni a ForteGO-t, és az itt szerzett tapasztalatok alapján a fejlesztők el tudnak indulni más települések felé is. 

Címlapfotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
IX. Pannon UniFest: villamosmérnökök közt is lehet zongoraművész Pannon Egyetem IX. Pannon UniFest: villamosmérnökök közt is lehet zongoraművész November végén jön a IX. Pannon UniFest összművészeti ifjúsági fesztivál Veszprémben, ahol idén az eddigiekhez képest is nagyobb hangsúlyt kap a fiatal művészek támogatása, hogy könnyebben elboldoguljanak a művészi érvényesülés útvesztőjében. 2023. október 9. 14:24 Az online térben várja a fiatalokat a Pannon UniFest Pannon Unifest Az online térben várja a fiatalokat a Pannon UniFest Az idei évben rendhagyó módon a VIII. Pannon UniFest az online térbe költözik, földrajzi korlátok nélkül lehet jelentkezni az ifjúsági összművészeti fesztiválra. A jelentkezési határidő november 4. 2022. október 27. 11:17 Elkezdődött a hetedik Pannon UniFest Pannon Egyetem Elkezdődött a hetedik Pannon UniFest A hétnapos fesztivál szombaton ének-zenei és irodalmi megmérettetésekkel vette kezdetét, a következő napokban pedig a képzőművészeti szekciók mellett többek között színházi előadás, koncert és irodalomterápiás foglalkozás is várja a résztvevőket. 2021. november 21. 11:30 Idén már élő formában rendezik meg a Pannon Unifestet Pannon Unifest Idén már élő formában rendezik meg a Pannon Unifestet A Pannon Egyetem hallgatói által elindított ifjúsági összművészeti fesztivált november 20-26 között rendezik meg Veszprémben. 2021. október 28. 4:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.