2023. június 3.
//
Klotild névnap

Új premier a Petőfi Színházban

A színház pénteken mutatja be Aldo Nicolaj Hárman a padon című komédiáját.

„Szerelem, család, barátság, az évek észrevétlen múlása, a lélek örök fiatalsága és a test öregedése – minderről szól Aldo Nicolaj írása” – nyilatkozta a rendező, Deák Krisztina a színház weboldalán, és azt is elárulta, hogy a dramaturg, Litvai Nelli egészen az eredeti olasz szövegig ment vissza, és ebből készítettek egy új változatot a veszprémi közönség számára.

Fotó: Veszprémi Petőfi SzínházFotó: Veszprémi Petőfi Színház

„A mi történetünk 2019-ben játszódik, ahol a maszk még ismeretlen és az emberek öleléssel és csókkal üdvözlik egymást.” A darab amellett, hogy az öregkor és az öregedés kérdéseit, érzéseit feszegeti, a generációk közötti megértést is segíti. „Komoly tanulság az előadás a fiatalabb generációknak is. Mi inkább arra törekedtünk, hogy megmutassuk a problémákat, hogy az együtt élni kényszerülő generációk megértéssel és főleg szeretettel közeledjenek egymáshoz. A példamutatás erejében hiszek, sokkal jobban, mint a szavakban.” 

A darab főszerepeiben Oszvald Marikát, Szilágyi Tibort és Bálint Andrást láthatjuk.

vehir.hu

További cikkek

Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe
Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe
Megmutatjuk, milyen volt, amikor több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte a Kézfogás című dalt pénteken a Zöld városban.
A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity
A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity
A nagyszabású, négynapos rendezvény szombati napján három órától az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ szabadtéri színpadán megkezdődött a gála, ahol több mint hatvan kórus, közel ezerháromszáz énekes gyűlt össze.
A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
Péntek délután hivatalosan is átadták az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program által támogatott, felújított Dózsavárosi Könyvtárat a nagyközönség számára. A régóta várt beruházásnak köszönhetően végre méltó színteret kaptak a városrész civil szervezetei.
Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke
Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke
Péntek délelőtt a Zöld városban több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte Szarka Tamással, a Ghymes együttes énekesével a Kézfogás című dalt, ami a magyarság összetartozásáról szól. Ez volt az országos és határon túli kezdeményezés központi eseménye idén.
Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet
Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet
Különleges helyszínen, a Szent Margit romoknál tartja legújabb bemutatóját a Kabóca Bábszínház június 6-7-én.