Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Futóverseny miatt korlátozzák a forgalmat Tihanyban szombaton

2020. október 17. 4:00 // Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a településen szombaton 10 óra és 15 óra 30 perc között.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy futóverseny miatt Tihany belterületén és a 7117-es számú úton (tihanyi bekötőút) ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek érvényben 2020. október 17-én, szombaton 10 óra és 15 óra 30 perc között.

A verseny a Hajóállomástól (rajt - cél) indul a 71-es számú főút irányába, majd a Lepkesori út - Itató-köz -  Diósi utca - Jegenye sor - Róka utca - Fecske utca - Major utca - Aranyház utca - Kossuth utca - Rév utca - Kenderföld utca - 7117-es út - Klébersberg utcán át vissza a kiindulási pontra.

Ezeken a szakaszokon rendőri biztosítás mellett forgalomkorlátozások lesznek, valamint az egyirányú Major utcán a forgalommal szemben halad a verseny.

Kérjük, kövessék a forgalmat irányító rendőrök és rendezők utasításait, a járművezetők fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjenek ebben az időben az érintett útszakaszokon!

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.