Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Becsületbeli ügyek

2010. február 5. 11:28
Nyilvánossá tették a 25 önkormányzati képviselő tételes vagyonnyilatkozatát. Bárki betekintést nyerhet a városházán.

Asztalos István 50 százalékban tulajdonosa egy 110 négyzetméteres lakásnak, egy garázsnak és egy Örvényesen örökölt teleknek. Megtakarítása 900 ezer forint, több millió forint értékben vannak értékpapírjai, pénzintézeti tartozása 1,6 millió. A Lovassy Gimnázium tanáraként jövedelme bruttó 161 ezer forint. Emellett egyetemi és színházi oktató, amiből fél millió forint eseti jövedelme volt.


Baumgartner Lajos 50 százalékban tulajdonosa egy 90 négyzetméteres háznak, haszonélvezeti joga van egy 63 és egy 52 négyzetméteres lakáson. A képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladóan 2,2 millió forinttal rendelkezik. A MOSZ Kft. ügyvezetőjeként havi 300 ezer forint jár neki, a foglalkoztatási és szociális hivatal szakértőjeként 300 ezer forint volt a bevétele.


Dr. Bense László Eriknek 110 négyzetméteres családi háza van,  600 ezer forintos köztartozás mellett. Pénzintézetnek 2 millió forinttal, magánszemélynek 350 ezer forinttal tartozik. Képviselői munkáján kívül adóköteles munkát folytat saját ügyvédi irodájánál. A VKSZ Zrt. felügyelő bizottságának tagjaként nettó havi 45450 forintot kap.


Brányi Mária nettó 88 ezer forintos képviselői havi jövedelemmel rendelkezik, 50 százalékos résztulajdonosa egy 246 négyzetméteres ingatlannak. Szentgálon és Halásziban körülbelül 200 hektárnyi szántóval és gyeppel rendelkezik, mindenhol résztulajdonos. Nagy értékű ingóságai között szerepelnek ékszerek, családi bútorok, festmények, könyvek, herendi porcelán. Tartozása nincs. Ötven százalékos tulajdoni részesedése van a Buxus táj és kertépítészeti kft-nél, ahonnan havi 146 ezer forint bevétele van. Az építészkamara felügyelő bizottsági tagjaként eseti évi 100 ezer forint juttatása volt.


Czaun János alpolgármester 8 éve rendelkezik Rátóton egy 1300 négyzetméteres ingatlannal, melyben 8/9-es tulajdoni résszel bír. Nagy értékű ingóságai nincsenek, pénzintézettel szembeni tartozása 2 millió forint és alpolgármesterként havi jövedelme 506 ezer forint.

 

Debreczenyi János polgármester Veszprémben közel 1400 négyzetméternyi ingatlannal rendelkezik. Nagy értékű ingósága, autója nincs. Megtakarítása 2 millió forint és 50 százalékos tulajdoni résszel rendelkezik a saját vállalkozásában. Csatornatársulati elnökként havi 50 ezer forintot kap. Polgármesteri fizetetését nem tüntette fel.
 

Domokos József 50 százalékban egy 86 négyzetméteres lakásnak tulajdonosa és egyharmados részesedése van egy 65 négyzetméteres ingatlannak. Autója nincs, de bélyeggyűjteménye igen. Nyugdíjasként havi bruttó 150 ezer és a Kittenberger Állatkerttől 50 ezer forint jövedelme van. Gazdasági érdekeltsége három cégnél van.
 

Gyimesi Károly 50 százalékban tulajdonosa egy 176 négyzetméteres ingatlannak, megtakarítása 1,7 millió.





 

Hartai Ervin egy 54 négyzetméteres lakás tulajdonosa. Pénzintézettel szemben 2, 17 millió forint tartozása van.




 
 

Hartmann Ferenc egy veszprémi 68 és egy budapesti 43 négyzetméteres lakás fele arányú tulajdonosa, és haszonélvezője két, összesen 34 négyzetméternyi garázsnak és egy 111 négyzetméteres háznak. Emellett egy 53 négyzetméteres veszprémi lakás tulajdonosa. Pénzintézettel szemben bevallása szerint "2.370.00" (?) forint, magánszemélynek 1,5 millió forint adóssága van, egyéb tarozása 2,5 millió forint. Az Országgyűlés szakértőjeként havi 179 ezer forint, a Balaton Volán igazgatósági tagjaként havi 70 ezer és a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (KDRFÜ) felügyeleti tagjaként havi 60 ezer forintot kap. Gazdasági érdekeltsége 50 százalékos a Hartmann és Társai Bt-nél.
 

Hidasi Ferenc öröklés révén jutott hozzá egy alsóőrsi 554 négyzetméteres ingatlanhoz. Értékpapírban 4,2 millió forintja van, megtakarítása 1,5 millió forint, tartozása nincs. Mint óraadó tanár további bruttó havi 60 ezer forintos juttatásban részesül.
 

Dr. Hudgvágner Tamásnak egy 67 és egy 134 négyzetméteres lakása van – utóbbi örökölt -, továbbá egy 56 négyzetméteres irodája. Badacsonytomajon, öt éve vásárolt egy 96 négyzetméteres lakást. Pénzintézettel szemben 70 millió, míg magánszeméllyel szemben 20 millió forintos tartozása van. Saját ügyvédi irodájából eseti jövedelme származik. Ötven százalékos gazdasági érdekeltsége van az Iuris Innovatio és a HL Invest Kft-nél, valamint 5 százalékos tulajdonosi részesedéssel bír a Lapkiadó TM Kft-nél.
 

Katanics Sándornak egy 125 négyzetméteres családi háza van 50 százalékos részesedéssel, Nagybaracskán 1,3 hektáros terület mezőgazdasági szövetkezeti résztulajdonosa, öröklés jogcímmel. Életbiztosítása évi 303,65 ezer forint. Magánszemélynek 2 millió forinttal tartozik. A Lovassy Gimnázium tanáraként havi 110 ezer forint, országgyűlési képviselőként pedig havi 834 ezer forintot juttatása van.

Mazák György egy 69 négyzetméteres szövetkezeti lakást birtokol fele részben. Értékpapírban 7,8 millió forint megtakarítása, pénzintézettel szembeni tartozása pedig 3,5 millió forint. A Bakony Volán igazgatósági tagjaként havi 80 ezer forintban részesül, és további 89 ezer forint a juttatása a Multitech Kft-től.
 
 

Mihalovics Péter ötven százalékban résztulajdonosa egy 52 négyzetméteres lakásnak. Tartozása 5 millió forint, a Lions Communication Kft-nek ügyvezetőjeként 50 százalékos tulajdonosi résszel bír, üzleti tanácsadásért havi 100 ezer forint juttatásban részesül.


 

Molnár Ernő egy 90 négyzetméteres lakás tulajdonosa. Van egy Balaton-18 típusú vitorlása, és 1,2 millió forintos megtakarítása. Ügyvezetőként 98 százalékos tulajdonosi részesedése van egy cégnél.



 

Némedi Lajos egy 100 négyzetméteres családi ház, egy pápai 72 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben, valamint résztulajdonosa egy budapesti 27 négyzetméteres lakásnak is. Egyéb cégektől jövedelme 370 ezer forint. Pénzintézettel szembeni tartozása 15,6 millió forint fele arányban.

 

Péterné Rózsa Máriának egy 100 négyzetméteres örökölt családi háza van, Almádiban pedig egy 166 négyzetméteres nyaralója. Tulajdona egy 978 négyzetméteres szántó és Hárskút közelében egy 8,4 hektáros erdő. Nyugdíj-előtakarékossági számláján 1,5 millió forintja van, szakértői munkáért 650 ezer forint juttatása volt.
 

Dr. Polinszky András 50 százalékban egy 78 négyzetméternyi lakás tulajdonosa. Értékpapírjainak értéke több mint 10 millió forint, pénzintézetnek 1,5 millió forinttal tartozik. Ügyvezetőként egy Kft-nél havi 120 ezer forintot, további cégektől körülbelül 300 ezer forintot kap. Ötven százalékban résztulajdonosa egy cégnek.

 

 Porga Gyula alpolgármester fele arányban tulajdonos egy 72 négyzetméteres lakásban. Szabadhidvégen hat mezőgazdasági területnek töredékrészben tulajdonosa. Pénzintézettel szemben 6 millió forinttal tartozik. Alpolgármesterként havi 450 ezer forint a jövedelme.

 

Dr. Strenner Zoltán egy 69 négyzetméteres lakás 50 százalékos résztulajdonosa. Pénzintézettel szembeni tartozása 40 millió forint, többmilliós életbiztosításai vannak egy félmilliós takarékszövetkezeti részjegy mellett. Készpénzének értéke 3,5 millió forint. Saját fogorvosi társaságának ügyvezetőjeként 160 ezer forintot, egy takarékszövetkezet igazgatósági tagjaként 18 ezer forintot kap. Gazdasági érdekeltsége két kft-nél van, egyiknél 33, másiknál 25 százalékos tulajdoni résszel.
 

Dr. Szalay Andrásnak ötven százalékos résztulajdonban egy 143 négyzetméteres családi háza van. Megtakarítása 1,5 millió forint, életbiztosításának értéke 2,6 millió. Egy zrt. Régióvezetőjeként havi 250 ezer, a Somló Volán Zrt. igazgatósági elnökeként havi 80 ezer forintban részesül.

 

Szolnoki Pálnak egy 69 négyzetméteres lakása. Megtakarítása 9 millió forint és 4 millió forint tartozása van pénzintézettel szemben. Egy kft-nek 97, egy másik cégnél 40 százalékban tulajdonos.




 

Vereskuti Béla egy 72 négyzetméteres lakás 50 százalékos résztulajdonosa. Tartozása 1,5 millió forint. Részvényes egy részvénytársaságnak, kevesebb mint 1 százalék arányban, havi 200 ezret kap mint a VKSZ Zrt. Kereskedelmi csoportvezetője.

 
 

Wéber László egy balatonkenesei 79 négyzetméteres ház lakásának felerészben tulajdonosa. Pénzintézettel szembeni tartozása 6 millió forint, képviselőként 117 ezer forintot kap havi rendszerességgel. A Somló Volán Zrt. felügyelő bizottság tagjáért 96 ezret kap, valamint 83 ezer forintot, mint a Szociális Innovációs Társulás irodavezetője. Négy cégnél van gazdasági érdekeltsége.

Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.