A fűtést inkább elhinni, mint érezni lehet. Az előtérben és a folyosókon várakozók hada. Van időm, megpróbálom őket osztályozni.
Férfiak és nők aránya: 50-50%. Fiataloké és időseké szintúgy. Lássuk, ki lehetett fodrásznál az elmúlt pár napon belül! Bizonyosan egy sem.
Divat? Egyenszürke. Többnyire farmer, egyszerű, sokszor mosott kosztüm a hölgyeken, olcsó dzseki, pulóver, kopottságában is hasznos melósruha. Kabátból még műszőrmét se látni…
Lábbelik? Itt van már Kína, pedig nincs is ráírva sem az edzőcipőre (mínusz 8 fok reggel!) sem faramuci küllemű félcipőre. Pár hölgy csizmában van, de a prémes bélés nem látszik. Nincs is…
Ékszer? Ugyan már, legföljebb jegygyűrű, elvétve kísérő gyűrű. Bross, nyaklánc, karkötő? Talán a zaciban.
Táska, retikül? Nem hinném, hogy divatját éljük a nejlonszatyroknak (reklámtáskának is csúfolják), de az menő. Onnan kerülnek elő a papírok. A nők igényesebbek, s a piacon vett retikülök megfelelnek. El is fér bennük a mobiltelefon. Vizsgálatom szerint három éve sem lehettek modernek…
Szemüvegkeret? Esztékás, meg régi.
Amúgy szinte mindenki hallgat, keresztrejtvénybe, újságba merül, lapozgatja a szóróanyagot, nézegeti a plakátokat. Láthatóan senki sem siet. Vár. Közönyös, beletörődő arccal, sápadtan, szomorúan. Legfeljebb a kisgyerekek hoznak színt a szürke világba: csacsognak, néha még nevettetnek is.
Olykor szellőztetni is kellene, de a kezek nehezek, s fáradtan függenek.
A hivatalnokok sietős léptekkel kerülgetik a sorban állókat. Aktákat cipelnek innen oda, onnan ide.
Ahogy egyik ajtó tárul, megtörténik az embercsere: egyik ügyfél ki, a másik be. Automatikusan. A kék füzetecskék nyílnak, pecsétet kapnak, majd csukódnak.
Délre sem változik a helyzet, mert a távozókat újak váltják. Az ebéd elmarad. Legalább több jut az otthon maradottnak!
Munkaügyi hivatal. Magyarország. Valahol. Mindenhol!
Odakinn újra tompa fények, még mindig hideg, hó és még mindig kedvetlen emberek…
