Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

A gyerekek és apukák is jól érezhetik magukat a Mesefesztiválon

2020. szeptember 12. 4:00
Szeptember végén rendezi meg a Kabóca Bábszínház a XVII. Mesefesztivált, amely kibővült programokkal, de szigorú biztonsági intézkedések mellett várja a kicsiket és nagyobbakat is.

Nagyon szeretnénk ismét személyesen találkozni a közönségünkkel, de szigorúan betartjuk az érvényes biztonsági intézkedéseket - hangzott el a Kabóca Bábszínház kedd reggeli sajtótájékoztatóján, ahol a szeptember 18-20 között megrendezésre kerülő Mesefesztivál programját ismertették a szervezők.

Amennyiben az időjárás engedi, a szeptember végi rendezvényt szabad téren, a Hangvilla előtti parkban fogják megtartani, esőhelyszín esetében pedig az intézménybe költöztetik a programokat, de minkét helyszínen szigorúan betartják majd az érvényes egészségügyi előírásokat, így kézfertőtlenítők is ki lesznek helyezve, valamint lehetőség szerint a maszk viselését is kérik a látogatóktól, mindemellett pedig regisztrációhoz kötik az amúgy ingyenes rendezvény látogatását.

Kép: Kabóca BábszínházKép: Kabóca Bábszínház

A programok kapcsán elhangzott, hogy hagyományosan a Mesefesztiválnak nincs külön tematikája, ugyanakkor minden évben - idén immáron a 17. alkalommal - beemelnek olyan programokat, amelyek valamilyen formában felvezetik a következő év repertoárját.

Idén így környezetvédelemmel kapcsolatos előadással is készülnek a gyermekeknek, de érdekesnek ígérkezik a nonverbális módon előadáott produkció is.

Több szabadúszó és hatáton túli vendégelőadót is várnak majd, utóbbiak esetében folyamatosan kapcsolatban vannak a nagykövetségekkel, hogy szabályos és zavartalan legyen a művészek beutazása.

A szatmárnémeti és sepsiszentgyörgyi fellépők mellett hazai kedvencek előadásával is készülnek kicsiknek és akár az idősebb korosztály tagjainak egyaránt, ilyen lesz például Vastag Richárd táncháza.

Az interaktivitás amúgy is nagy hangsúlyt kap a rendezvényeken, saját fejlesztésű egyedi játékok is felvonulnak a Mesefesztiválon, például az "Emeld a magasba!" névre hallgató foglalkozás, ahol egy építkezést szimulálnak, annak minden kreatív elemével. A szervezők hozzátették e programelem kapcsán, hogy várhatóan nem csak a gyermekeknek lesz érdekes, hanem az apukák is nagy örömüket lelik benne.

De ugyanígy az interaktivitás vonalán maradva szervezik meg szombaton a Györgydeák György utca - Mesterségek tere Játéktérre keresztelt programelemet, ahol egykori és ma is létező mesetrségekkel lehet közelebbről megismerkedni.

Györgydeák György (1958-2008) szobrászművész és grafikus, aki alkotásaiban ugyanazt a játékosságot adja át, amit a Kabóca Bábszínház is képvisel, ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy a művészről nevezik el a Mesefesztivál játékterét.

Jó idő esertén a XVII. Mesefesztivált a Hangvilla előtti téren tartják meg, ahol a jelenlegi állás szerint 200 főben határozzák meg a létszámot, amennyiben az időjárás miatt a Hangvillába kényszerülnek, ott 40 főnek lesz lehetősége megtekinteni az előadásokat egyszerre. Éppen ezért a szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy a szervezes@kabocababszinhaz.hu címen regisztráljanak az eseményre, valamint a Kabóca oldalán kövessék a legfissebb információkat.

Hajas Bálint
további cikkek
Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Harminckét éve itt báboznak a városban, de igazán méltó helyet csak most sikerült találniuk. Nem csoda, ha ezt különleges módon szerették volna megünnepelni: pénteken a közönséggel együtt, a Várlak Fesztivál indulásával avatta fel a Kabóca Bábszínház új, Deák utcai épületét. 2024. március 23. 15:21 Szokatlan és izgalmas gyerekprogram indul a városban Kabóca Bábszínház Szokatlan és izgalmas gyerekprogram indul a városban A Kabóca Bábszínház fennállásának egyik fontos mérföldkövéhez érkezett decemberben, amikor új helyre költöztek a Deák Ferenc utcába, a vár lábához. Most már igazán otthonosan mozognak az új épületben, amit a közönségükkel együtt szeretnének felavatni márciusban.   2024. március 5. 21:18 Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Kabóca Bábszínház Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Amika Éppenitt községben próbál szerencsét az édes sütemények varázslatos világában. Azonban hamarosan kiderül, hogy valami mégsem stimmel... Mi lehet az oka, hogy Amika cukrászdáját senki sem látogatja? A Kabóca Bábszínház legújabb bemutatóját, A boszorkány cukrászdája című tárgyjátékot március 2-től láthatják a nézők. 2024. március 1. 15:11 Száz darab Patrónus bérlet a rászorulóknak, hogy senki ne éhezzen kultúrából Kabóca Bábszínház Száz darab Patrónus bérlet a rászorulóknak, hogy senki ne éhezzen kultúrából A Kabóca Bábszínház jótékonysági felhívása sikeresen lezajlott, veszprémi magánszemélyek és szervezetek segítségével száz kisgyermek kapott bérletet a bábszínházba. 2024. január 7. 0:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.