Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az első utcazenész már megérkezett

2020. augusztus 16. 4:00
Elkészült Kolodko Mihály gerilla szobrászművész második, Veszprémbe tervezett miniszobra: az utcazenészt formázó figura a Kossuth utca alján kapott helyet.

Ahogy korábban arról már hírt adtunk, összesen három miniszoborral gazdagodik Veszprém városa az elkövetkező hetekben: Ernő, a Vár őre már hetek óta elfoglalta posztját, csütörtökön pedig a második alkotás, az UTCAZENÉSZ is megérkezett a Kossuth utcára.

A szobor tartalmát ezúttal is Veszprém történelme, kulturális sokszínűsége, a turizmus és az alkotás végső környezete alakította, ez esetben pedig leginkább Veszprém gazdag zenei múltja és jelene: a híres fesztiválok, a Rozé, Rizling és Jazz Napok, az Utcazene Fesztivál, Auer Lipót hegedűművész, karmester és zenepedagógus, a világ zenei életének meghatározó alakja, valamint az UNESCO-kitüntetés, aminek értelmében Veszprém a zene városa lett 2019-ben.

Török Balázstól, az alkotások megvalósulását támogató A-1 Sped Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, többféle elképzelés volt mind a szobor kialakítását, mind az elhelyezést illetően. A helyszín esetében a Megyeház tér, illetve a Brusznyai utca Hangvilla felé eső része és a Kossuth utca alsó része, a Marica mögötti terület is szóba került. Végül utóbbi győzött: ez az Utcazene fesztivál egyik központi helyszíne, de közel található az Auer Fesztivál és sok más zenei esemény helye, a Hangvilla is.

Maga a figura egy igazi világjáró utcazenészhez hűen egy utazó bőröndöt formázó kőlapon helyezkedik el, kezében pedig egy hangszerhez hasonló csigaházat tart. Korábban ugyan itt is felmerült több ötlet – hegedű, gitár, szájharmonika vagy akár egyszerre több hangszer megjelenítése is –, a végső verzió azonban sokkal univerzálisabban mutatja meg Veszprém zeneiségét.

A 47 cm hosszú, 33 cm széles, 27 cm magas szobron az utcazenész figura bronzból, a bőrönd és a hangszerhez hasonlító csigaház mészkőből készült.

Ahhoz azonban, hogy a kis figura igazi veszprémikummá váljon, „ismerősként köszöntsük”, szüksége van egy névre is – ezzel pedig egyelőre nem rendelkezik. Ezért a cég szeretné, hogy az eddigiekhez hasonlóan a veszprémiek nevezzék el a szobrot. A névjavaslatokat – amely keresztnév és becenév is lehet – privát üzenetben az A1-Sped Kft. Facebook oldalán vagy a torok@a1s.hu e-mail címre várják augusztus 11-ig. A legötletesebbeket ezután a Facebook oldalon közzé is teszik, hogy nyilvános szavazás útján döntsék el az utcazenész nevét a városlakók.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.