Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Minden meccset meg akarok nyerni, kivétel nélkül”

2020. augusztus 10. 19:27
Jorge Maqueda világbajnok és BL-győztes jobbátlövő szerint a csapaton belüli konkurenciaharc csak jót tehet a Telekom Veszprémnek, amelynek soraiban minden egyes mérkőzést meg szeretne nyerni.

Mint arról szerdán beszámoltunk, csaknem öt hónap elteltével játszott ismét meccset a Telekom Veszprém kézilabdacsapata, amely hazai pályán két góllal alulmaradt a Tatabányával szemben. Az első veszprémi mérkőzésén kezdőként pályára lépő, s ott három gólt szerző spanyol Jorge Maquedával a találkozó után beszélgettünk.

Kapcsolódó cikk
Vereség az első felkészülési mérkőzésen
A valamennyi új szerzeményét pályára küldő Telekom Veszprém játékán érződött a közel öt hónapos kényszerszünet. A felkészülésben előrébb járó, két mérkőzést már lejátszó Tatabánya így kétgólos sikert aratott a szerdai edzőmeccsen.

Kiváló érzés volt újra mérkőzést játszani, hiszen kézilabda nélkül üres volt az életem. Nagyon örülök, hogy újra játszhattunk, noha a mai teljesítményünkkel természetesen nem lehetek elégedett. Támadásban és a védekezésben sem tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket. Öt hónap telt el játék nélkül, nem könnyű visszarázódni most. Folytatnunk kell a munkát, tanulnunk kell a hibáinkból, s tovább kell fejlődnünk

– húzta alá a 32 éves jobbátlövő.

Elárulta, bár két éve Magyarországon kézilabdázik – 2018-ban igazolt a Mol-Pick Szegedhez, amellyel 2019-ben Magyar Kupát nyert –, egyelőre csak néhány szót sajátított el magyarul. Mint mondta, nagyon nehéz számára a nyelvünk, de szeretne magyarul tanulni.

Arra a kérdésünkre, hogy szegediként miért éppen a nagy rivális Veszprémhez igazolt, szűkszavúan csak annyit válaszolt, hogy jó lehetőségnek tartotta a Veszprém ajánlatát. Annyit azért hozzátett, hogy egy játékos életében olykor kifejezetten jót tehet a környezetváltozás: másik városba költözni, beilleszkedni egy új együttesbe.

Az első benyomásaival kapcsolatban megjegyezte: a városról, a klubról és a csapatról is csak jót tud mondani.

Minden feltétel adott az egyesületnél, hogy jól teljesítsünk. Úgy érzem, remek együttesbe kerültem. Egy aprócska faluban nőttem fel, ahol alig ezren laknak. Ahhoz képest Veszprém egy nagy város. Örülök, hogy mostantól ezen a szép helyen élhetek.

A 197 cm magas, 102 kg súlyú kézilabdázó 2015-től 2018-ig az északmacedón Vardar Szkopje együttesét erősítette, ahol a Telekomot 2018 októbere óta irányító David Davis volt a másodedzője. Együtt értek fel 2017-ben a klubkézilabdázás csúcsúra, amikor is elhódították a Bajnokok Ligája serlegét.

Korábban is jó viszonyt ápoltam Daviddal, örülök, hogy ismét együtt dolgozhatunk. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne kellene keményen dolgoznom az edzéseken és a meccseken, vagy, hogy bérelt helyem lenne a csapatban. Szó sincs erről

– nyomatékosította a 2013-ban világbajnoki címet szerző klasszis, akinek a keretben a norvég Kent Robin Tönnesen és az egyiptomi Omar Jahia lesz a riválisa.

Örülök, hogy ilyen nagyszerű sportolókkal szerepelhetek egy poszton. Úgy gondolom, hogy az csak jót tesz az alakulatnak, ha mindhárman keményen edzünk. De ez az állítás ugyanígy igazi a gárda többi tagjára, illetve valamennyi posztra is.

Maqueda nagyon fiatalon, tizenhét évesen került a Barcelonához, ahol a jelenlegi sportigazgatója, Nagy Lászlóval osztozott posztján, aki akkoriban már tapasztalt kézilabdázónak számított.

Emlékszem, Nagy már akkor is kiváló játékos volt, rengeteget tanultam tőle akkoriban. Nagyon örülök, hogy most a Veszprémben is együtt dolgozhatunk. Arra azonban nem gondolok, hogy őt kellene pótolnom, vagy az utána hagyott űrt kellene betöltenem. Hárman vagyunk ezen a poszton, s mindhárman keményen dolgozunk a játéklehetőségért.

Egyöntetű vélemény, hogy bombaerős a bakonyiak idei kerete. Maqueda azonban úgy vélte, öt hónap kihagyás után, a szezon ezen időszakában még nagyon korai a megnyerhető trófeákról, begyűjthető címekről beszélni. A céljait mindenesetre sommásan megfogalmazta a spanyol légiós:

„Minden meccset meg akarok nyerni, kivétel nélkül. Erre készülünk, ezért edzünk nap mint nap.”

Fotók és fordítás: Tál Dominik

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 11 10 0 1 366 310 56 20
2. Sporting CP 11 7 1 3 361 308 53 15
3. Füchse Berlin 11 7 0 4 370 347 23 14
4. Paris Saint-Germain Handball 11 7 0 4 356 361 -5 14
5. Dinamo Bucuresti 11 5 0 6 339 355 -16 10
6. Orlen Wisla Plock 11 3 0 8 282 284 -2 6
7. HC Eurofarm Pelister 11 2 2 7 266 308 -42 6
8. Fredericia Håndbold Klub 11 1 1 9 302 369 -67 3
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:32
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 17 16 0 1 681 434 247 32
2. OTP Bank-PICK Szeged 17 15 0 2 609 483 126 30
3. FTC-Green Collect 17 13 1 3 594 553 41 27
4. MOL Tatabánya KC 17 10 1 6 546 526 20 21
5. Balatonfüredi KSE 17 9 3 5 514 526 -12 21
6. ETO University Handball Team 17 9 1 7 531 507 24 19
7. Csurgói KK 17 6 5 6 484 485 -1 17
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 17 5 3 9 492 526 -34 13
9. PLER-Budapest 17 6 1 10 491 528 -37 13
10. NEKA 17 5 1 11 496 557 -61 11
11. Carbonex-Komló 17 4 2 11 450 510 -60 10
12. Eger 17 4 1 12 467 565 -98 9
13. CYEB–Budakalász 17 4 0 13 478 545 -67 8
14. Dabas KC 17 2 3 12 460 548 -88 7
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:36
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Paris Saint-Germain HB
Időpont
2024. szeptember 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
CYEB–Budakalász
Időpont
2024. szeptember 21. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Sporting CP
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 25. 20:45
Helyszín
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 29. 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
FC Barcelona
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 1. 16:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
34-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. október 3. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
33-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
25-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
22-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 6. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 26. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 4. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát Erről jut eszembe… Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát A Győri ETO női kézilabdacsapata hét európai kupadöntőt vesztett, mire végre sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját, melyből immár hat diadalt számlálnak a kisalföldiek. Ezzel szemben a veszprémi férfiak négy BL-döntőben szenvedtek vereséget, igaz, történetük során kétszer is megnyerték a Kupagyőztesek Európa Kupáját. 2025. március 14. 9:40 Portugál izomkolosszus érkezhet Veszprémbe One Veszprém HC Portugál izomkolosszus érkezhet Veszprémbe A Handball Base értesülései szerint a veszprémi kézilabdacsapat újabb komoly lépésre készül: a portugál válogatott és az FC Porto kiváló beállója, Victor Iturriza is Veszprémben folytathatja pályafutását. 2025. március 11. 10:32 Bartha Csaba: a Veszprémnél alapkövetelmény a BL Final Fourba kerülés One Veszprém HC Bartha Csaba: a Veszprémnél alapkövetelmény a BL Final Fourba kerülés Nyolc-tíz csapatnak majdnem ugyanannyi esélye van a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutni, ami a Veszprém számára alapkövetelmény - jelentette ki Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója. 2025. március 10. 9:06 Tizennyolcadik mérkőzés, tizenhetedik győzelem One Veszprém HC Tizennyolcadik mérkőzés, tizenhetedik győzelem A One Veszprém HC a Csurgó vendégeként gyűjtötte be idei tizenhetedik győzelmét a férfi kézilabda NB I alapszakaszában vasárnap este. 2025. március 9. 19:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.