Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Liga Kupában is lesz Veszprém–Veszprém párharc

2020. július 27. 19:03
A Magyar Kézilabda-szövetség kisorsolta a 2020/2021-es Liga Kupa küzdelmeinek csoportbeosztását. Egy négyesbe került a Veszprémi KKFT és a BFKA-Veszprém.

Az elmúlt hetekben két képzési központtal – Balatonfüreddel és Veszprémmel – megalakult a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia. Előbbi szakmai igazgatója Kis Ákos, utóbbié pedig Gulyás Péter lett.

Mint az az intézmény tájékoztatójából kiderül, az akadémián olyan életpálya modellt, stratégiát szeretnének megvalósítani, ahol 15 évestől 21 éves korig tudnak foglalkozni a fiatalokkal, fokozatosan bevezetve őket a kézilabdázás világába.

Mindkét központ indít csapatot a felnőtt NB I/B Nyugati csoportban is, BFKA-Balatonfüred U22, illetve BFKA-Veszprém U22 néven.

A Liga Kupában is lesznek városi rangadók (archív fotó)A Liga Kupában is lesznek városi rangadók (archív fotó)

A BFKA-Veszprém a Liga Kupában az A-csoportba került az NB I-es újonc Veszprémi KKFT, valamint az NB I/B előző kiírásában egyaránt az élbolyban szereplő győri Agrofeed ETO-SZESE és a Tatai AC társaságában.

A napokban egyébként a Magyar Kupa első fordulójának párosítása is elkészült. A BFKA-Veszprém szeptember 16-án Agrofeed ETO-SZESE gárdájához látogat majd.

Liga Kupa – továbbra is csak magyarokkal

A Liga Kupa lebonyolítása vegyes versenyrendszerű. A résztvevők három-négycsapatos csoportokba kerültek. A csoportmérkőzések során körmérkőzéses rendszerben oda-vissza vágó mérkőzéseken dől el a helyezések sorsa. A csoportokból továbbjutók kuparendszerben, oda-visszavágó mérkőzéseken döntik el a helyezések sorsát.

A Liga Kupában továbbra is csak magyar állampolgárságú játékosok szerepelhetnek. A pontos menetrend kialakítására még várni kell.

vehir.hu
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I/B, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO- UNI FKC KFT 24 21 1 2 760 592 168 43
2. Veszprém Handball Academy U21 25 18 3 4 733 641 92 39
3. Szigetszentmiklósi KSK 24 16 2 6 699 633 66 34
4. Optimum Solar - Békési FKC 25 15 2 8 735 713 22 32
5. Mezőkövesdi KKFT 24 12 6 6 728 681 47 30
6. OTP Bank-Pick Szeged U21 24 13 2 9 773 766 7 28
7. KK Ajka KFT 24 13 1 10 650 585 65 27
8. Budai Farkasok-Rév 25 11 3 11 700 703 -3 25
9. Ceglédi KK 25 11 2 12 729 692 37 24
10. DEAC 24 10 2 12 687 682 5 22
11. Vecsési KKFT 25 10 2 13 704 736 -32 22
12. Rákosmente 24 9 3 12 617 669 -52 21
13. Tatai AC 25 7 2 16 692 746 -54 16
14. Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 25 5 2 18 690 794 -104 12
15. Kecskemét 25 5 1 19 640 791 -151 11
16. ÓAM-Ózdi KC 24 2 2 20 641 754 -113 6
Utolsó módosítás: 2024. április 13. 7:38
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Optimum Solar - Békési FKC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
24-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Mezőkövesdi KKFT
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 11. 17:30
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Rákosmente
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
20-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged U21
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2024. február 2. 19:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Győri ETO- UNI
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. február 9. 19:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
22-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
ÓAM-Ózdi KC
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
KK Ajka
Időpont
2024. február 22. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. március 1. 18:00
Helyszín
Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
24-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2024. március 8. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
27-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Békési FKC
Időpont
2024. március 30. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Mezőkövesd
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
29-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2024. április 12. 19:00
Helyszín
Veszprém, DEVM csarnok
Eredmény
30-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Rákosmente
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 20. 17:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
DEAC
Időpont
2024. május 18. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 25. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.