2021. január 24.
//
Timót névnap

Megújult a 7221-es út Csopak és Füred között

237 millió forintból újították fel a Lovas-Balatonfüred összekötő út egy másfél kilométeres szakaszát a 73-as út és Balatonfüred között.

Az útszakaszon uniós forrásból cserélték ki a bukolatot, helyenként a teljes pályaszerkezetet. Az út szélessége a legtöbb helyen nem éri el a hat métert, útburkolati jeleket csak az erre alkalmas szélességű szakaszokon festettek fel - vázolta fel Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója a pénteki, helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Az érintett települések polgármesterei, Ambrus Tibor (Csopak) és Bóka István (Balatonfüred) azt hangsúlyozták, hogy a felújítás révén biztonságosabbá vált a szakasz, ami nemcsak a megye legnagyobb járműforgalmat bonyolító négy számjegyű útja, de a kerékpárosok és gyalogosok által is gyakran használt közlekedési útvonal. 

Kontrát Károly, a térség parlamenti képviselője kijelentette, hogy mindig szívesen lobbizik az útfejlesztésekért, támogatja az efféle kezdeményezéseket. Ehhez az útszakaszhoz kapcsolódik a legfrissebb, döntésre váró javaslat is: szeretnék ugyanis, ha a most felújított út körforgalommal csatlakozna a 73-asba, a csomópontban ugyanis a turisztikai szezonban nehézkes a közlekedés.

Söge
Domján Attila

További cikkek

Fut a vonat havas úton
Fut a vonat havas úton
A havas Bakonyban járt az MTI fotósa, nekünk pedig rögvest szárnyra kapott a fantáziánk.
Balesetmentesen a hidegben is
Balesetmentesen a hidegben is
Napjainkban gyakran fagypont alá süllyed a hőmérséklet, jegesednek az utak, a balesetmentes közlekedés érdekében fogadják meg a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait.
MÁV: egyre népszerűbb az applikációban váltott bérlet
MÁV: egyre népszerűbb az applikációban váltott bérlet
A tavalyi év második félévében havonta 2-2,5-szer annyi elektronikus bérletet vásároltak az utasok a MÁV applikációjában, mint 2019-ben az internetes felületen - közölte a MÁV Zrt. vasárnap az MTI-vel.
Történelmi mértékben csökkent 2020-ban a közlekedési balesetben elhunytak száma
Történelmi mértékben csökkent 2020-ban a közlekedési balesetben elhunytak száma
Történelmi mértékben csökkent 2020-ban a közlekedési balesetben elhunytak száma, a legutóbb 1956-ban volt alacsonyabb ez a szám - mondta az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Az autósok 90 százaléka felkészíti kocsiját a télre egy felmérés szerint
Az autósok 90 százaléka felkészíti kocsiját a télre egy felmérés szerint
Tízből kilenc hazai autós saját bevallása szerint felkészíti járművét a téli időszakra, bár sokféleképpen gondolkodnak arról, mi is nevezhető felkészítésnek - derül ki a Mol megbízásából a magyarországi autóvezetők körében végzett online felmérésből.