Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV

2020. július 9. 4:00 // Forrás: mti
A vasúttársaság szombati közleménye szerint nyáron előfordul, hogy a fiatalok a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken játszanak, köveket raknak a sínre vagy azokkal dobálják a szerelvényeket.

 Ez nemcsak tilos, de életveszélyes magukra és az utasokra, valamint zavart okozhat a vasúti közlekedésben, ami bűncselekménynek számít. A gyerekek a vonatok úgynevezett elsodrási zónájába kerülhetnek, halálos áramütés érheti őket, leeshetnek az induló vonatokról, a sínekre pakolt kavicsok kisiklást, a szerelvényekről visszapattantó tárgyak pedig anyagi kárt és életveszélyes sérüléseket okozhatnak.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy súlyos sérülésekhez vezethet, ha valaki fülhallgatóval hangos zenét hallgatva, telefonozva, tiltott helyen kel át a síneken. Egy 120 kilométer per órával haladó vonat egy másodperc alatt 33 métert tesz meg, így egy-két pillanat alatt nagyon súlyos, akár rokkantságot vagy halált okozó sérüléseket lehet szerezni - tették hozzá. A MÁV arra kéri a szülőket, hogy hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, és a felelőtlen játék esetleges életveszélyes következményeire.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. 2026. április 11. 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. 2026. április 11. 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. 2026. április 11. 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.