Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

A színházat még tervezik, az állatkert már nagyrészt megújult

2020. június 22. 4:00
A sportuszodát jövőre, az Aranyos-völgyi hidat 2023 végén használhatjuk majd először – derült ki Hegedűs Barbara alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az alpolgármester jelentést adott a Modern Városok Programban zajló fejlesztések jelenlegi állapotáról. Ez az a program, amelynek részleteiről 2016-ban kötött megállapodást Porga Gyula polgármester és Orbán Viktor miniszterelnök, és ami 13 projektben mintegy 130 milliárd forint értékben fejleszti a város közlekedési, gazdasági, kulturális és sport infrastruktúráját.

2016-ban állapodott meg a miniszterelnök és a polgármester2016-ban állapodott meg a miniszterelnök és a polgármester

Jelenleg a sportuszoda építésén a leginkább szemmel látható a haladás: a létesítményt várhatóan a  jövő év elején adják át, hogy a tesztüzemet követően aztán az év első felében a veszprémiek birtokukba vehessék. Az épület több mint 11 milliárd forintból jön létre.

Szintén előrehaladott állapotban vannak az állatkerti fejlesztések, itt a Modern Városok Program mellett a Területi Operatív Programon keresztül uniós forrásokat is felhasználnak. Jelenleg az oktatóház és a rendezvényépület kialakítása zajlik.

Kapcsolódó cikk
Zöld utat kapott az új tornacsarnok építése
Hamarosan megkezdődhet a Veszprémi Torna Club (VTC) új, európai színvonuló tornász gyakorló csarnokának építése a Városi Stadionban.

A sport területén is történtek előrelépések a járványhelyzet ideje alatt: az önkormányzat megkapta az igényelt többletforrást a tornász gyakorló építéséhez, melynek kivitelezése a nyár során elkezdődhet, és várhatóan jövő év végéig készül el. A tornász gyakorlóhoz hasonlóan a Csermák Antal Zeneiskola nyáron induló belső felújítását is a jövő év végéig valósítják meg, igyekeznek azt úgy ütemezni, hogy a jövő ősszel kezdődő tanévre már a diákok rendelkezésére álljon.

Hegedűs Barbara alpolgármester rámutatott: a kormány a koronavírus okozta gazdasági visszaesés ellenére sem nyirbálta meg a Modern Városok Program költségvetését, sőt, plusz forrásokat is biztosít a fejlesztések zavartalan megvalósítására. 

Hegedűs BarbaraHegedűs Barbara

Az iparos park fejlesztésére – ami részben a VKSZ Zrt. fejlesztési területén, részben a Jendrassik-Venesz iskolában valósul meg – szintén többletforrást igényelt az önkormányzat, a kormány pedig már döntött is arról, hogy 3,5 milliárddal emeli a célra fordítandó összeget. A szakképzést támogató beruházás várhatóan 2021 végére, 2022 elejére, több ütemben készülhet el.

Szintén több ütemben zajlik majd a Petőfi Színház rekonstrukciója, ami a Modern Városok Program legnagyobb volumenű fejlesztése lesz városunkban. Elsőként a régi zeneiskola épülete és környezete esik át egy átalakításon – egy jövő év elején kezdődhet meg, és 2022-ben készülhet el. Ezt követően a színház főépülete és környezete is megújul, itt azonban még a tervezési fázisban tartanak, hiszen a komplex fejlesztés alapos előkészítést igényel. Ha elkészül, egy a modern kor követelményeinek megfelelően, de a történelmi hagyományaihoz is hűen felújított épületbe költözhet vissza a társulat.

A régi zeneiskolával kezdődik majd a színház rekonstrukciójaA régi zeneiskolával kezdődik majd a színház rekonstrukciója

Sokan várják az Aranyos-völgy fölött átívelő új hidat is, ami a szakemberek szerint a Dózsaváros és a Haszkovó összekötésével harmadával csökkentheti a belváros autós forgalmát. A “városképbe illeszkedő, a Séd-völgy természetes környezetét minél kevésbé megzavaró, egyszerű, elegáns, de mégis modern” hídra 2023 utolsó hónapjaiban hajthatunk majd fel először.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.