Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Az év második felében talán már mozizhatunk is

2020. május 26. 4:00
A hivatalos nyitás időpontjáról eddig ugyan még nem született döntés, a jelenlegi premierdátumok alapján úgy tűnik, a szakma azzal számol, hogy júliusban már ismét mehetünk moziba.

Néhány kivételtől eltekintve világszerte két hónapja zárva tartanak a mozik, és bár a járvány visszaszorulásával egyre több területen indul meg az élet fokozatosan, arról egyelőre senki nem tud biztosat mondani, mikor válthatunk Netflixről ismét széles vászonra. A koronavírus gyakorlatilag padlóra küldte a szakmát: jelenleg nemcsak a filmszínházak nem üzemelnek, de a forgatások is állnak, a tavaszra, nyárra tervezett bemutatókat sorra elhalasztották, a Variety értesülései szerint pedig még az is előfordulhat, hogy a 2021-es Oscar-gála is tolódik.

A mozik óriási bevételkiesést könyvelhettek el az elmúlt időszakban, de a jövő is tele van kérdőjelekkel: ha például egy hónap múlva ki is nyithatnak, valószínűleg a közönség egy része óvatosságból még kerülni fogja a vetítőtermeket, vagy eleve a biztonsági intézkedések miatt kell korlátozni a nézők számát. Így viszont erősen megfontolandó, mit érdemes az első időkben bemutatni, mi az, amire a jelen körülmények között is hajlandóak jegyet váltani a nézők és hogy nem lesz nagyobb bukás a nyitás, mint az eddigi zárva tartás.

Cikkünkben összeszedtük, mi a helyzet a filmes világban, hogy írta át a tervezett premiereket a vírus, a legideálisabb esetben mikor nyithatnak a mozik és mit nézhetünk majd akkor.

Ragadozó madarakRagadozó madarak

Téka-sztorik online

Az offline események kútba dőlésével viszonylag evidens megoldásnak tűnt, hogy amit lehet, azt költöztessük fel az internetre, ráadásul a technológia fejlődésével és a streaming oldalak térnyerésével a 2010-es évek második felére amúgy is egyértelművé vált, hogy a filmipar nem hagyhatja figyelmen kívül a netes megoldásokat. A legtöbb filmgyártó pedig be is állt a sorba, és a filmek mozis kifutása után elérhetővé tette azokat az online videotékákban. Persze amíg volt lehetőség arra, hogy a filmek akár csak néhány száz dollárt hoznak a mozikasszáknál, a kölcsönözhetőségig jó pár hónapnak el kellett telnie, a koronavírus-járvány viszont ezt a folyamatot is felgyorsította, érthető okokból. Így történt például, hogy a nálunk is nagy sikerű A láthatatlan ember vagy a Ragadozó madarak a februári bemutató után már március végén megvásárolható volt Amazonon és iTunes-on.

Adott esetben azonban a VOD (video on demand) megoldással nemcsak a már bemutatott, de rövid ideig futott filmek esetében éltek, hanem azoknál is, ahol elmaradt a bemutató. Ez lett a sorsa többek között a Trollok a világ körül-nek is, amelynek április 10-én lett volna a premierje az USA-ban, ám végül ugyanezen a napon digitális formában debütált (nálunk egyelőre úgy fest, bemutatják moziban is, április 2. helyett október 29-én), és a Pete Davidson komikus életéről szóló Staten Island királyának is, amelyet augusztus 6. helyett június 12-től látható online, míg a The lovebirds (Szerelemben, bűntényben) című romantikus komédiát a Netflix vásárolta fel és mutatja be május 22-én. Az online bemutató mellett döntött idehaza Hajdu Szabolcs rendező is, aki legújabb filmjét, a Békeidőt saját Vimeó oldalán tette elérhetővé.

BékeidőBékeidő

Utóbbi egyébként egyáltalán nem számít ritkaságnak: Magyarországon szinte mindegyik forgalmazónak van saját Vimeo oldala, a Mozinetnek, a Cirkónak és a rétegfilmeket kínáló Magyarhangyának is, április elején pedig az ADS Service is csatlakozott hozzájuk. Ezeken az oldalakon olyan filmeket lehet nézni potom pénzért (általában 600-900 forintért), amelyek eleve csak a művészmozikba, alternatív vetítőhelyekre jutnak el, annak ellenére, hogy többségük fesztiváldíjas alkotás, mint például a Bolti tolvajok vagy az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje, a Napszállta. A Vimeo oldalakon általában csak kölcsönzésre van lehetőség, az adott árért cserébe 24 óráig nézhetünk meg egy filmet, kicsit több pénzért viszont bármikor.

Jelenleg így „tartanak nyitva” a hazai art mozik is: a fővárosi művészmozikat tömörítő Budapest Film még április végén hozta létre a Budapest Távmozi oldalát, ahol régebbi és új, moziban korábban nem debütált filmekre is válthatunk kedvezményes jegyet, amelyeket aztán adott időpontban vetítenek le online, de az új kezdeményezések sorát bővíti a művészfilmeket kínáló Cinego is, ahol közvetlenül a böngészőben vagy letöltve nézhetünk olyan alkotásokat, mint az Élősködők, a Boldog idők vagy a Mennyországnak kell lennie.

Nyúl Péter 2Nyúl Péter 2

Hamarosan pedig akár filmfesztiválra is mehetünk ilyen formában, természetesen erősen átvitt értelemben: idén a Cannes-i és a Karlovy Vary Filmfesztivál már biztosan elmarad, de a többi sorsa is erősen kérdőjeles, ezért a Youtube május 29. és június 7. között 20 fesztivállal együttműködve tart online filmfesztivált, míg a texasi SXSW programkínálatának egy részét az Amazon vásárolta fel.

A húsvéti nyuszi karácsonykor érkezik

Bár a fenti online videotéka megoldás jó bevételforrásnak tűnhet mind a mozik, mind a stúdiók számára, az új bemutatók esetében egyelőre elég ritkán éltek vele. Ez pedig valahol teljesen érthető: a mozi mégis csak közösségi élmény, Netflix partival nem lehet tökéletesen pótolni. Másrészt ha egy film egyszer felkerül az internetre, gyakorlatilag az isten se menti meg attól, hogy előbb-utóbb ne jelenjen meg a legális filmnéző portálokon kívül a torrent oldalakon is – márpedig onnantól kezdve a bevételt el is lehet felejteni.

Wonder Woman 1984Wonder Woman 1984

Ezért aztán nem csoda, ha a legtöbb stúdió inkább kivár, és a tavaszra és kora nyár elejére tervezett bemutatóit eltolja biztonságosabbnak tűnő időszakra. Épp a korlátozások kezdetén, március 19-én mutatták volna be a Hang nélkül 2-t, amit végül szeptember 3-ra tettek át, de csúszik a 25. James Bond film, a Nincs idő meghalni is, így április helyett november 19-én debütál a hazai mozikban, az élőszereplős Mulan (március 27-ről július 23-ra) és a Nyúl Péter 2. is, amelynek az új dátuma remek fricska lehetne a klímaváltozásra meg az elmúlt évek húsvéti időjárására is: ezt április 9. helyett december 17-én mutatják be.

És a sor itt még nem ér véget. A járvány miatt tolódik

  • a Kémecském (március 19-én lett volna a premier, egyelőre nincs új dátum)
  • a X-men-univerzum részét képező, egyébként is szerencsétlenül sokat rángatott Új mutánsok (április 17. helyett augusztus 27.)
  • a Marveles Fekete-özvegy (április 24. helyett november 5.)
  • Sarah Paulson új filmje, a Fuss (eredeti bemutató: május 8, új dátum még nincs)
  • a Halálos iramban 9. része, amely május 21-ről csúszik 2021. április 2-re
  • a Wonder Woman 1984 (június 5. helyett augusztus 13.)
  • a Lelki ismeretek (június 19. helyett november 26.)
  • a The Personal History of David Copperfield, ami májusban debütált volna
  • a Top Gun folytatása, a Maverick, amit június 24-ről toltak át karácsonyra
  • a Ghostbusters: Afterlife, ami júliusban érkezett volna, de áttették a premiert 2021 márciusára
  • Wes Anderson új filmje, a The French Dispatch (július 24. helyett október 16.)
  • a Morbius (július 31. helyett 2021. március 19.)
  • a Minyonok folytatása, a Rise of Gru, ami júliusban érkezett volna, de egy évet csúszik
  • és a Sokkal több mint testőr folytatása, a The Hitman's Wife's Bodyguard is (augusztus 28. helyett 2021. aug. 20.)

Jelenleg nagyjából az egyetlen film, aminek egyáltalán nem mozgatták a premierdátumát, az a július 16-ra tervezett Tenet, Christopher Nolan rendezése, és ez az a film is, amitől a stúdiók a megváltást várják. Egy nevét nem vállaló stúdiófejes szerint ha ugyanis a Tenetet – amelyet sem a Warner Bros., sem Nolan nem volt hajlandó eltolni – mégsem mutatják be júliusban, vagy igen, de megbukik, egészen karácsonyig nem lesznek újra mozik – írja a Screen Rant értesülései alapján az IGN Hungary. Ez persze erősen csak jóslat, és a jelenlegi helyzetben nem várható el, hogy egy több mint 200 millió dolláros költségvetésű film ugyanolyan jól muzsikáljon, mint normális esetben (Nolan művei általában jól hoznak a konyhára), így talán nem kellene mindent egy lapra feltenniük a stúdióknak.

TenetTenet

Ráadásul a kijelentést azért sem kellene készpénznek venni, mert azóta már bejelentkezett egy másik film az első bemutató címére. Ahogy az a fentiekből is látszik, az amerikai filmesek alapvetően azzal számoltak, hogy a legideálisabb esetben először júliusban nyithatnak majd ki a mozik, de a korábbra tervezett alkotások nagy részét még így is inkább az őszre tolták. Szeptemberben debütált volna a Russell Crowe-val készült Unhinged-et, mivel azonban akkorra már az eltolt alkotásokkal együtt túl nagy lett volna a konkurencia, a forgalmazásáért felelős Solstice Films lépett egy merészet, és július 3-ra előrehozta a premiert. Mark Gill, a forgalmazó vezetője a Deadline-nak azt nyilatkozta, korábban végeztek egy kutatást, amely szerint az emberek mintegy 80%-a már vágyik vissza a mozikba és leginkább thrillert néznének. Az Unhinged pont ez a kategória: a történet szerint a dugóban valaki kicsit agresszívebben dudál rá Russell Crowe karakterére, amitől neki kissé eldurran az agya és elkezd üldözni egy anyát és fiát. Gill szerint a filmjük azért is lehet jó kezdésnek, mert csak 33 millió dollárból készült, amelynek a költségvetését a még pangó piacon könnyebb visszahozni, mint egy több száz milliós alkotást.

DűneDűne

Egyelőre persze még semmi sem biztos, a mozik lehetséges nyitásáról továbbra sincs információ, mindenesetre júliusban tényleg újraindulna a piac a tengerentúlon és itthon is, az év második felében már egész gazdag termésből válogathatnák. A Mozipremierek.hu gyűjtése alapján többek között ezek a filmek érkeznének a mozikba a fent említetteken túl: Spirál (júl. 9.), Teljes titoktartás (júl. 16.), The Owners (júl. 23.), The Perfect Patiant (júl.30.), Spongyabob: Spongya szökésben (aug. 13), Long Story Short (aug. 20.), Miután összecsaptunk – After we collided (aug. 27.), Monster Hunter (szept.3.), Démonok között 3 (szept. 10.), King's Man: A kezdetek (szept. 17.), Kampókéz (szept. 24.), Halál a Níluson (okt. 8.), Roald Dahl: Boszorkányok (okt. 8.), Kígyószem: G. I. Joe – A kezdetek (okt. 22.), Toxikoma (okt. 22.), Deep Water (nov. 12.), Godzilla vs. Kong (nov. 19.), Free Guy (dec. 10.), Dűne (dec. 17.), Amerikába jöttem 2. (dec. 17.), West Side Story (dec. 17.), Végtelen útvesztő 2 (dec. 31.)

Mi lesz jövőre?

Bár a járvány elhúzódását, hullámonkénti visszatérését illetően továbbra is csak találgatások vannak valójában, annyi bizonyos, a mostani leállások a jövő évre is kihatnak a filmiparban, hiszen a 2021-22-re tervezett filmek egy része éppen ezekben a hetekben forgott volna, a felfüggesztések miatt viszont ezek premierdátuma is csúszik.

Egyaránt 2021. május 21-én mutatták volna be a John Wick és Mátrix 4. részét is, előbbi 2022 májusára csúszik, utóbbiról még nincs hír. Épp aznap kezdték volna forgatni a Legendás állatok és megfigyelésük 3. részét is, amikor a járvány miatt minden forgatást felfüggesztettek, így 2021 novembere helyett várhatóan csak a következő évben térhetünk vissza a Pottervezumba. Jövő év októberére csúszik Tom Holland új filmje, az Uncharted is, emellett felfüggesztették a Disney több produkciójának forgatását: az élőszereplős A kis hableányt, a Peter Pan & Wendy-t, a Shrunk: Drágám, a kölykök összementek! reboot-ját, valamint a Reszkessetek betörők! rebootját és a Nightmare Alley-t. De csúszik a Robert Pattinson főszereplésével készülő Batman film is, a Jurassic World 3, a Doctor Strange in the Multiverse of Madness és a Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings, Baz Luhrmann Elvis Preyley-filmje pedig annak idején épp a személyes érintettség miatt állt le, amikor Tom Hanksről és feleségéről is kiderült, hogy koronavírusosak.

 

Bertalan Melinda
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.