Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem marad el a Paloznaki Jazzpiknik

2020. május 8. 6:27
Nem marad el, de új időpontban jelentkezik a Paloznaki Jazzpiknik idén – tájékoztattak a szervezők.

Az eredetileg július végére tervezett fesztivált új időpontban, augusztus 20-22. között rendezik meg. 

A szervezők tájékoztatása szerint folyamatosan zajlanak az egyeztetések az eddig bejelentett fellépőkkel, hogy az eredeti programhoz igazodva tarthassák meg a Jazzpikniket az új időpontban is. Az MF Robots már visszaigazolta, hogy a szombati záróesten, augusztus 22-én, egy fergeteges bulival zárják a csillagfényes paloznaki éjszakát. 

A további, eddig bejelentett – Caro Emerald, Level42, JP Cooper és Candy Dulfer – és még nem publikált fellépőkkel is folynak a tárgyalások. A szervezők folyamatosan tájékoztatják a közönséget közösségi oldalaikon.

A szervezők fokozott körültekintéssel, minden óvintézkedést figyelembe véve járnak el, hogy a lehető legbiztonságosabban nyújtsanak a közönségnek kikapcsolódási lehetőséget. Jegyek és bérletek már most kaphatók minden kategóriában, a napijegyek mellett két- és háromnapos bérletek, illetve VIP-jegyek és bérletek is vásárolhatók.

Ugyanakkor a szervezők arra is felhívják a Piknik közönségének figyelmét, hogy a jelenlegi helyzetben kiemelten fontos a szállások időben való lefoglalása. Idén a belföldi turizmus elsődleges szerepet élvez, a közösségi oldalon, továbbá weboldalon számos ajánlást találnak erre vonatkozóan.
 

vehir.hu
további cikkek
Veszprémben is színpadra lép a Djabe zenekar és Chieli Minucci Veszprémben is színpadra lép a Djabe zenekar és Chieli Minucci Május 27-én a Hangvillában lép fel a Djabe, valamint Chieli Minucci gitáros, aki a nyolcvanas évek elején alapította világhírű amerikai jazz/funk/world formációját, a Special EFX-t, melynek máig vezetője. Magyarországon a Djabe együttes irányítója, Égerházi Attila adta ki a legutóbbi Special EFX albumot vinylen. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban, a zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Ennek egyik állomása a veszprémi Hangvilla. A koncertsorozat a Tour of Waterfalls címet kapta. A Djabénak és Chielinek is van egy Waterfall című kompozíciója, a két szerzemény foglalja keretbe a műsort, melyben Chieli Minucci, Djabe és Special EFX számok hangzanak majd el. A veszprémi állomásról, a turné jelentőségéről, a zenekar jelenlegi helyzetéről beszélgettünk Égerházi Attilával, a Djabe vezetőjével. 2024. április 14. 11:52 A faragás tizenkilenc árnyalata A faragás tizenkilenc árnyalata A Bakony és a Balaton-felvidék népi iparművészeinek munkáiból nyílt kiállítás a Bakonyi Házban a XII. Hagyományőrző Napok keretében. 2024. április 13. 19:55 Ismét megjelentek az utcán a költészet gerillái Ismét megjelentek az utcán a költészet gerillái A "Posztolj verset az utcára" akció lassan tíz éve jelen van, lényege pedig nagyon egyszerű: a költészet napján - április 11-én - lepjék el a villanyoszlopokat, hirdetőtáblákat, utcai padokat a papírlapokra kézzel, vagy géppel írt versek. A költészet gerillái Veszprémben is megjelentek csütörtökön, oszlopokon, buszmegállókban, de még parkolójegy automatákon is láthattuk a nyomaikat. 2024. április 12. 10:28 Költészet napja: miről is szól? Költészet napja: miről is szól? Vajon mennyire tud túlmutatni a költészet napja azon a tényen, hogy április 11-én született József Attila (és Márai Sándor)? Vajon mennyivel jelent többet ez a nap egy adatnál? 2024. április 11. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.