Hogy a fenébe felejtsem el és lépjek túl ezen az időszakon, ha lépten nyomon belebotlok, még a reményről és változásról szóló újévi beszédek sokaságában is.
Patinás és előkelő ünnepség, a hagyományos újévi. Mértéktartóan öltözött urak és hölgyek, akadémikusok, politikusok, képviselők, tudósok, üzletemberek. Szinte mindenki ismeri egymást. Visszafogottan társalognak, átadják, átveszik az elismeréseket, üdvözlik egymást az aulában és a színpadon is, száraz beszédeik mögött válság és némi remény. Boldog újévet!
Úgy tűnhet, hogy az efféle fogadások nagyon unalmasak, hát magukra bízom. Nekem nem ez a tapasztalatom. Feledhetetlen színfoltjai vannak.
Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem. A színpadot, ahol a zenészek ültek és az előkelőségek kitüntették egymást figyelmükkel, egy vászonlepel választja el a mögötte lévő kis folyosótól. Na, ki és mi bújik ott? Na ki? Hát általában szervezők, esetleg a gyerekek, ám ezúttal a képviselő egy hölgy társaságában, hogy a szeretője vagy a felesége, nem vagyok én bátor ezt leírni, és ami a válságot illeti nem is lényeges. A dolog azonban egyértelmű: úgy estek egymásnak, mint két kamasz, nyalták-falták egymást, majd boldogan elrohantak ünnepelni.
Válság? Ugyan kérem! Lehet, hogy tele van gonddal a nagyvilág, hogy minden megdrágult hogy nehézségek elé nézünk, és valahol válság is van, de a szerelemben bizony nincs!
És a képviselő úrnak is egészségére!
További hozzászólásra nincs lehetőség.
