Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A megyei kórház közleménye koronavírus ügyben

2020. február 29. 12:11 // Forrás: Csolnoky Ferenc Megyei Kórház

A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház, mivel tevékenységéből adódóan elkerülhetetlenül fertőző betegeket is kezelnie kell, természetesen folyamatosan számít ilyen betegek megjelenésére, felkészült akár súlyos, veszélyes esetek ellátására is. Minden munkafolyamatunkra jellemző kórokozók jelenlétének feltételezése, alapelv a kórokozómentes és kórokozó-ellenes működés (aszepszis, antiszepszis), rendelkezünk járványügyi válsághelyzet esetén alkalmazandó szabályzattal és cselekvési tervvel, a korábbi fenyegetések (SARS, MERS, H5N1 madárinfluenza, H1N1 influenza pandémia, ebola), is kellő szabályozottságot és felkészültséget eredményeztek kórházunkban.

Az új koronavírus terjedése kapcsán saját belső eljárásrendet vezettünk be és természetesen az országos tisztifőorvos által kiadott és folyamatosan frissülő eljárásrendnek is megfelelően működik.

A járvány jelenlegi szakaszában számítunk koronavírus fertőzéses beteg megjelenésére, amennyiben azonban ilyen gyanú - a gyanús eset definíciója a WHO által egységesen meghatározott - felmerül, az érvényes szabályozásnak megfelelően vizsgáljuk és továbbküldjük a kijelölt ellátóhelyre a beteget (nálunk csak a nem szállítható beteg maradna), miközben nem feledkezünk meg sem a megfelelő személyi védelemről, sem a társuló jelentési kötelezettségekről.

Ezidáig kórházunkban olyan beteg, aki megfelelt volna az érvényes eljárásrend "gyanús eset" meghatározásának, nem jelentkezett. Természetesen azonban, hogy amíg a vírus természetéről, a betegség pontos jellemzőiről viszonylag keveset tudunk, esetenként túlbiztosítunk és volt rá példa, hogy továbbküldtünk vizsgálatra olyan beteget, aki a definíciónak nem felelt meg, jobbnak láttuk ezt teszttel is igazolni.

Az általunk továbbküldött betegek vonatkozásában koronavírus fertőzés mindezidáig nem igazolódott.

 

Veszprém, 2020. február 28.

dr. Lippai Norbert főigazgató

vehir.hu
további cikkek
Fókuszban az áldozatsegítés a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Fókuszban az áldozatsegítés a Pannon Egyetemen Az egyetemeknek, így a Pannon Egyetemnek is az egyik kiemelt célja kell, hogy legyen a közjó szolgálata, hangzott el kedden délután a veszprémi felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón, ahol az egyetem vezetői Tuzson Bence, igazságügyi miniszterrel együtt aláírták azt az együttműködési megállapodást, ami a hallgatók igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismereteinek és tapasztalatainak bővítését segíti a jövőben. tegnap 22:29 Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren balesetet szenvedett gép utasai közül közélet Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren balesetet szenvedett gép utasai közül Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren, leszállás közben balesetet szenvedett gép utasai közül. Az amerikai utasszállítón, amely a hátán landolt a jeges, havas kifutópályán, 76 utas és 4 fős személyzet tartózkodott, közülük 18-an sérültek meg - közölték illetékesek. tegnap 11:17 Elrendelték a szociális vörös kódot a hideg idő miatt közélet Elrendelték a szociális vörös kódot a hideg idő miatt Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a HungaroMet előrejelzését figyelembe véve hétfőn este nyolc órától péntekig elrendelte a vörös kódot. tegnap 9:32 Navracsics Tibor: garantált éves fejlesztési forráshoz jutnak a járások közélet Navracsics Tibor: garantált éves fejlesztési forráshoz jutnak a járások Minden járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások programnak köszönhetően; a 65 milliárd forinttal rendelkező program legfőbb célja a területi különbségek csökkentése - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden. tegnap 9:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.