Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új gyakorló munkafüzet segíthet a magyar érettségire való felkészülésben

2020. február 28. 16:03
A néhány éve módosításon átesett magyar érettségi vizsga sikeres teljesítése érdekében Parapatics Andrea nyelvész, a Pannon Egyetem oktatója olyan gyakorló munkafüzetet írt, amely segít az új – és régi – feladattípusok begyakorlásában.

Parapatics Andrea kérésünkre részletesen beszámolt a magyar érettségi feladatok újdonságairól, és a munkafüzetről: "három évvel ezelőtt módosítottak a magyar érettségi vizsgán, méghozzá úgy, hogy az érvelés kikerült a hosszabb szövegalkotási feladatok közül, így ott már csak műértelmezés és összehasonlítás közül választhatnak a vizsgázók. Az érvelés továbbra is opcionális, de már csak rövidebb formában, irodalmi művekre való hivatkozás elvárása nélkül, az első vizsgarészben. A szövegértési feladat után választhatnak a tanulók, hogy egy mindennapi témával kapcsolatban fogalmazzák-e meg érveiket és/vagy ellenérveiket, vagy pedig egy gyakorlati szövegalkotási feladatot oldanak-e meg. Utóbbi lehet például motivációs levél egy nyári munkához vagy iskolai felvételihez, vagy olyan szóbeli műfaj, mint a vitaindító felszólalás.

Amikor ez bekerült az érettségi vizsgába, négy darab hivatalos mintafeladat kivételével nem volt hozzá segítsége a vizsgára készülőknek, illetve az őket felkészítő tanároknak. Ekkor még középiskolában is tanítottam, és nem is volt egyszerű feladat ennek hiányában felkészíteni a diákokat erre a feladatra.

Saját feladatokat kezdtem kitalálni, amelyek segítenek megjegyezni, hogy mik a formai, tartalmi és nyelvi elvárások az egyes műfajoknál.

A következő évben még mindig nem érkezett segítség ehhez a feladattípushoz, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes lenne a meglévő ötleteimet újabbakkal kiegészítve kiadni egy munkafüzet formájában, hogy más pedagógusoknak és diákoknak is a segítségére lehessen.

A munkafüzet minden olyan írásbeli és szóbeli gyakorlati szövegműfajt megtanít, ami a hivatalos vizsgaszabályzat szerint előfordulhat ebben a feladattípusban. Ilyen az imént említett motivációs levél, vagy a vitaindító felszólalás, de szerepelnek feladatok kérvény, panaszos levél, hozzászólás, felszólalás, ajánlás vagy méltatás elkészítéséhez is.

Emellett hagyományos és amerikai típusú önéletrajz elkészítését is megtanítja a munkafüzet.

Nem arról van szó, hogy csupa egyforma feladat hol az egyik, hol a másik műfajú szöveg elkészítését kéri, hanem az volt a cél, hogy rávezető, változatos feladatokkal maguktól jöjjenek rá a tanulók, hogyan is kellene egy-egy ilyennek nekiállni, és hogy viszonylag könnyen memorizálhassák a műfaji kritériumokat.

Ezekhez olyan témákat választottam, amilyenek előfordulhatnak egy érettségin, illetve amik a tanulók érdeklődési körébe tartozhatnak. Az is cél volt, hogy a kollégáknak is könnyebb legyen, így elég csupán hátra lapozni a megoldásokhoz, a tanulók pedig a feladat elkészítése után rögtön le tudják ellenőrizni magukat.

A munkafüzet a legnagyobb, legismertebb könyváruházakban személyesen és online is, de kisebb fővárosi és vidéki könyvesboltokban és persze a Tinta Könyvkiadó irodájában és honlapján is elérhető.".

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.