Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Módjával ittunk szilveszterkor

2010. január 1. 16:20
A mentők és a tűzoltók sem unatkoztak éjjel, súlyos esetekkel azonban nem találkoztak. Főleg részegek és a petárdázók kerültek bajba.

Sok riasztást kaptak, alkoholmérgezéssel mégsem vittek be senkit tegnap éjszaka a mentősök. Lattenstein Jánostól, a veszprémi szolgálat mentésirányítójától megtudtuk, hogy a legtöbben, akikhez kiérkeztek, leginkább csak túllőttek a célon italozás tekintetében, mérgezéses esettel azonban nem találkoztak.

Szilveszterkor az alkohol mellett a tűzijáték és petárda a legfőbb veszélyforrás, idén is volt, aki nem tartotta be a szabályokat. A mentésirányító egy könnyű sérülésről számolt be.

A tűzoltóságnál nyugalmas év végét tapasztaltak. Horváth István őrnagy, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta, sem negatív, sem pozitív irányba nem változott a szilveszteri riasztások száma az elmúlt évekhez képest. Az őrnagy két tűzesetről számolt be, az éjszaka folyamán egy szeméttároló konténer, és egy melléképület kapott lángra, előbbit feltehetőleg petárda okozta.

Kocsis Sándor

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.