Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Élvonalbeli hangulat várható!

2020. február 20. 10:51
A férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának városi rangadója élvonalbeli, parázs hangulatot ígér, ugyanis a Telekom Veszprém U21 szombaton 11.00 órakor legnagyobb riválisával, a listavezető Veszprémi KKFT-vel méri össze erejét a Tüzér utcai DEVM Sportcsarnokban, ahova a belépés ingyenes lesz.

Igazi veszprémi rangadót láthatnak azok a kézilabdabarátok, akik szombaton 11.00 órára kilátogatnak a Tüzér utcai DEVM Sportcsarnokba. Hiszen megyeszékhelyünk két kézilabdacsapata egymás ellen lép pályára a másodosztályban: a nyugati csoport 13. fordulójában ugyanis a feljutásról álmodozó, listavezető VKKFT együttesét fogadja a „kis Telekom”.

A felek közül, az őszi szezonban lejátszott találkozó alkalmával a VKKFT lépett elő győztesen: akkor háromgólos, 26-23-as diadalt jegyeztek Éles Benedekék.

Éles Benedek szerint a koncentráción is sok fog múlniÉles Benedek szerint a koncentráción is sok fog múlni

A legenda Éles József gyermeke a vehir.hu érdeklődésére elmondta, minden álma valóra válna azzal, ha a magyar élvonalban a Veszprémi KKFT színeiben szerepelhetne, de egyelőre ez még távoli cél, Tombor Csaba vezetőedzővel mindig csak a következő lépcsőfokra koncentrálnak.

A városi rangadók mindig is óriási lökettel szolgálnak a játékosok felé, hiszen mindenki meg akarja mutatni, hogy jobb a riválisánál. Félsz azonban egyáltalán nincs bennem, úgy kell felfognunk ezt az összecsapást, mint bármelyik másikat. Nagyon várom, hogy egykori klubcsapatom ellen játszhassak, jelenleg talán ez motivál legjobban

– vélekedett a játékos, aki szerint a védekezés sikeressége lehet majd a kulcs a győzelemhez.

Az az együttes fog nyerni, amelynek a védekezése markánsabb, stabilabb lesz. Véleményem szerint a találkozó az utolsó tíz percben fog eldőlni, akkor kell majd ott lennünk fejben igazán! 

A DEVM Sportcsarnokban ősszel is hihetetlen hangulat uralkodottA DEVM Sportcsarnokban ősszel is hihetetlen hangulat uralkodott

A Balaton-Kupa legjobb balszélsőjének választott kézis, Sisa Erhard  azt nyilatkozta portálunknak, hogy kifejezetten várja a derbit, hiszen egykori egyesülete ellen bizonyíthat majd.

Természetesen plusz motivációval szolgál, hogy egy, a feljutás kapujában álló csapattal találkozunk hétvégén. Különösképp, hogy ez a csapat egykori együttesem, a Veszprémi KKFT.  Igaz, vannak sérültjeink, de biztos vagyok benne, hogy mindent meg fogunk tenni a győzelemért: a végsőkig küzdeni fogunk!

– hangsúlyozta Erhard, aki reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy minél több szurkoló ellátogat majd otthonukba.

Sisa Erhard: A végsőkig küzdeni fogunk a két pontért!Sisa Erhard: A végsőkig küzdeni fogunk a két pontért!

Tizenkét forduló után a VKKFT tíz győzelemmel, illetve egy-egy egállal és fiaskóval áll a tabella első, feljutást jelentő pozíciójában. Míg a Telekom U21 négy veresége mellett egy döntetlennel és hét diadallal foglalja el a tizenkét csapatos bajnokság hatodik helyét.

Simon Dani
Domján Attila
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 4 4 0 0 144 112 32 8
3. FTC-Green Collect 4 3 0 1 135 113 22 6
4. Csurgói KK 4 3 0 1 127 118 9 6
5. MOL Tatabánya KC 4 3 0 1 116 107 9 6
6. HSA NEKA 4 3 0 1 105 101 4 6
7. QHB Eger 4 2 0 2 112 119 -7 4
8. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
9. Dabas KC 4 1 0 3 114 125 -11 2
10. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
11. Fejér B.Á.L.- Veszprém 4 1 0 3 109 125 -16 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 4 0 0 4 92 112 -20 0
14. PLER-Budapest 4 0 0 4 97 128 -31 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 24. 18:37
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 27. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnol
Eredmény
33-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 19. 18:15
Helyszín
Budaörs, Sportcsarnok
Eredmény
31-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. május 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Tatabánya
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 5. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Sportcsarnok
Eredmény
36-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 26. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 22. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
46-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
35-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.