Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

Isten a reménykeltő emberek képében van jelen

2020. február 12. 10:13
A három legnagyobb keresztény felekezet részvételével tartottak érseki szentmisét, valamint ökumenikus imádságot a Csolnoky Ferenc Kórházban a betegek világnapja alkalmából kedden. Az eseményen kiszolgálásra került a betegek szentsége is.

Udvardy György veszprémi érsek szentbeszédében hangsúlyozta, hogy Isten a bajban is velünk van, legtöbbször pedig azokban a felkészült és segítőkész szakemberekben nyilvánul meg, akik ilyenkor a reményt éltetik bennünk.

A szentmisén ezt követően az érsek és Nagy Károly apátkanonok megszentelte és kiosztotta a betegek kenetét a jelenlévőknek.

Az evangélikus egyház részéről Isó Zoltán lelkipásztor, a reformátusoktól pedig Wessetzky Szabolcs egyházmegyei jegyző, kórházlelkész mondott beszédet.

A betegek világnapja egy, a Szentszék által is elismert csodaeseményhez kapcsolódik. II. János Pál pápa 1993-ban nevezte ki február 11-ét a világnapnak, ugyanis 1858-ban ezen a napon jelent meg Szűz Mária Soubirous Bernadettnek, a 14 éves francia lánynak Lourdes-ban. A zarándokhelyet egyébként évente félmilliónál is többen keresik fel, a természetes módon nem magyarázható gyógyulások száma pedig több ezerre tehető.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Integrált palliatív ellátás indult Veszprémben: új modell javíthatja a betegek életminőségét Csolnoky Ferenc Kórház Integrált palliatív ellátás indult Veszprémben: új modell javíthatja a betegek életminőségét Veszprémben elindult egy új, integrált palliatív ellátási program, amely a daganatos és krónikus betegek életminőségének javítását célozza. A fejlesztést a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház valósítja meg a Svájci Alap támogatásával, valamint a Magyarország Kormánya társfinanszírozásával. A közel 200 millió forintos projekt 2028 augusztusáig tart, és egy olyan, országosan is mintául szolgáló rendszert kíván létrehozni, amely egységes szemléletben biztosítja a palliatív ellátást. tegnap 14:06 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.