Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Alakul a Telekom Veszprém jövő évi kerete

2020. január 29. 20:16
A spanyol jobbátlövő Jorge Maqueda és orosz jobbszélső Danyiil Siskarjov érkezését, Ligetvári Patrik visszatérését, illetve Mirsad Terzic távozását is bejelentette a veszprémi kézilabdaklub vezetősége a szerda esti kerekasztal-beszélgetésen, ahol az is elhangzott, hogy Kent Robin Tönnesen szerződését meghosszabbítottak.

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a Telekom Veszprém vezetése féléves időszakonként kötetlen beszélgetésre hívja a média meghívott képviselőit. Így történt ez szerda esti eszmecserén is, amelyen Szabó János klubelnök, dr. Csík Zoltán vezérigazgató, Nagy László sportigazgató és Sevinger Zsolt cégvezető mellett David Davis vezetőedző is megjelent.

Nagy László fontos bejelentésekkel indított. Elmondta ugyanis, hogy egy plusz egy évvel meghosszabbították a december elején Achilles-ín-szakadást szenvedő Kent Robin Tönnesen szerződését. Hozzátette: amennyiben a norvég átlövő maradéktalanul felépül és visszanyeri formáját, életbe lép a plusz egyéves opció.

A magyar férfi kézilabda-válogatott edzői stábjában is szerepet vállaló egykori világklasszistól azt is megtudhattuk, hogy az Európa-bajnokságon nagyszerű teljesítménnyel előrukkoló Ligetvári Patrik a következő szezonra visszatér nevelőklubjába. Nagy hangsúlyozta, védekezésben és támadásban is számítanak a 23 éves balátlövőre, aki jelenleg a spanyol La Rioja csapatában szerepel kölcsönjátékosként.

Mint azt Csík Zoltán és Nagy László is nyomatékosította, a Veszprém célja továbbra is a BL-győzelem (archív fotó)Mint azt Csík Zoltán és Nagy László is nyomatékosította, a Veszprém célja továbbra is a BL-győzelem (archív fotó)

Dr. Csík Zoltán ezzel kapcsolatban megjegyezte: a kölcsönadás jelentős anyagi áldozatot igényelt az egyesülettől, mindez azonban sportszakmai szempontból megtérült, Ligetvári ugyanis rengeteget fejlődött Spanyolországban. A vezérigazgató aláhúzta: nagyon fontos az egyesület számára a magyar tehetségek szerepeltetése, de eközben a kitűzött célokról sem feledkezhetnek meg. Vagyis a honi trófeák megszerzése mellett továbbra is a Bajnokok Ligája serlegének begyűjtéséért dolgoznak.

A BL-sorozat jövő évi átszervezésére utalva Szabó János emlékeztetett: mostantól még inkább felértékelődik a bajnoki cím, hiszen egyenes ágon csak a magyar aranyérmes jut az elitsorozatba. Az ún. szabadkártyás indulás az eddigieknél is kiszámíthatatlanabb lesz.

A klubot 2009 óra erősítő Mirsad Terzic esetében az a szakmai döntés született, hogy nem hosszabbítják meg a bosnyák védekezőspecialista idény végén lejáró kontraktusát. Nagy elmondta, felajánlották Terzicnek, hogy utánpótlás-koordinátorként maradjon a klub kötelékében. A közönségkedvenc légiós azonban úgy érzi, hogy képes még magas szintén kézilabdázni, ezért nyártól várhatóan máshol folytatja pályafutását.

Ami az érkezőket illeti, hivatalossá vált, hogy a Vardar Szkopje orosz jobbszélsője, Danyiil Siskarjov a következő évadtól a királynék városában folytatja. A kétszeres BL-győztes kiválóságról Nagy megjegyezte, hogy fiatalabb, mint a posztján jelenleg szereplő, de nyáron távozó Dragan Gajic. Védekezésben több poszton is bevethető, hiszen kettes és zavaró pozícióban is kiválóan megoldja feladatát.

Siskarjovhoz hasonlóan ugyancsak kétéves szerződést írt alá a Mol-Pick Szeged újdonsült spanyol Európa-bajnoka, Jorge Maqueda, akit a torna álomcsapatába is beválasztottak. Nagy kiemelte, hogy a jobbátlövő kényes poszt, kevés a balkezes klasszis. Az pedig külön ritkaság, ha valaki – mint jelesül Maqueda – védekezésben is remekel. Mindkét érkezőről elmondható, hogy korábban már dolgozott együtt David Davis vezetőedzővel, aki így jól ismeri a képességeiket.

A spanyol szakember tehát bombaerős kerettel dolgozhat a következő idényben is. Ezzel kapcsolatban David Davis kifejtette, hogy természetesen mindenkinek lehetőséget fog adni a bizonyításra. Ahogy eddig, ezután is az fog játszani, aki az edzésmunkájával és a mérkőzéseken nyújtott teljesítményével rászolgál arra.

Újságírói kérdésre válaszolva Nagy László elmondta, hogy a lengyel Wisla Plockban, szintén kölcsönben szereplő és a kontinenstornán szintén jól teljesítő Szita Zoltán visszatérése egyelőre nincs napirenden. De ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, visszavárják.

Szintén kérdéses még az egyaránt kölcsönben foglalkoztatott lengyel Pawel Pacwkowski és az egyiptomi Omar Jahia sorsa. Az azonban biztos, hogy Tönnesen sérülése miatt mindkét jobbátlövő számára adott a lehetőség, hogy gyökeret eresszen a magyar rekordbajnok soraiban.

Zatkalik Dávid
Szalai Csaba
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 11 10 0 1 366 310 56 20
2. Sporting CP 11 7 1 3 361 308 53 15
3. Füchse Berlin 11 7 0 4 370 347 23 14
4. Paris Saint-Germain Handball 11 7 0 4 356 361 -5 14
5. Dinamo Bucuresti 11 5 0 6 339 355 -16 10
6. Orlen Wisla Plock 11 3 0 8 282 284 -2 6
7. HC Eurofarm Pelister 11 2 2 7 266 308 -42 6
8. Fredericia Håndbold Klub 11 1 1 9 302 369 -67 3
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:32
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 17 16 0 1 681 434 247 32
2. OTP Bank-PICK Szeged 17 15 0 2 609 483 126 30
3. FTC-Green Collect 17 13 1 3 594 553 41 27
4. MOL Tatabánya KC 17 10 1 6 546 526 20 21
5. Balatonfüredi KSE 17 9 3 5 514 526 -12 21
6. ETO University Handball Team 17 9 1 7 531 507 24 19
7. Csurgói KK 17 6 5 6 484 485 -1 17
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 17 5 3 9 492 526 -34 13
9. PLER-Budapest 17 6 1 10 491 528 -37 13
10. NEKA 17 5 1 11 496 557 -61 11
11. Carbonex-Komló 17 4 2 11 450 510 -60 10
12. Eger 17 4 1 12 467 565 -98 9
13. CYEB–Budakalász 17 4 0 13 478 545 -67 8
14. Dabas KC 17 2 3 12 460 548 -88 7
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:36
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Paris Saint-Germain HB
Időpont
2024. szeptember 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
CYEB–Budakalász
Időpont
2024. szeptember 21. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Sporting CP
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 25. 20:45
Helyszín
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 29. 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
FC Barcelona
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 1. 16:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
34-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. október 3. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
33-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
25-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
22-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 6. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 26. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 4. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát kézilabda Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát Ogonovszky Eszter csapata, a bajnok Super Amara Bera Bera - címét megvédve - megnyerte a női kézilabda Spanyol Kupát, miután a vasárnapi döntőben 30-21-re legyőzte a Replasa Beti-Onakot. ma 19:38 Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Montenegróval az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. ma 19:31 Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben kézilabda Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine két góllal járult hozzá a címvédő és listavezető Metz HB 33-16-os győzelméhez a Toulon Métropole Var HB otthonában a francia női kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. tegnap 8:11 Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen Rosta Miklós és Fazekas Gergő is azt várja, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztosan legyőzi Montenegrót az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. tegnap 7:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.