Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

Megjelent a SÉD folyóirat decemberi száma

2019. december 5. 18:51
Bemutatták a SÉD kritikai folyóirat legfrissebb számát csütörtökön a Laczkó Dezső Múzeum látványkönyvtárában.

A házigazda Péterváry-Szanyi Brigitta múzeumigazgató bemutatta a múzeum elmúlt hónapokban megnyílt kiállításait, melyek a pásztorélethez kapcsolódó tárgyakat, illetve a 83-as út építése során talált leleteket tárják a látogatók elé. Ezekről a kritikai folyóirat most megjelent friss számában is olvashatnak. 

A lapban emellett szokás szerint megtaláljuk a Művészetek Háza kiállításainak kritikáját, beszámolnak Krusovszky Dénes veszprémi látogatásáról, a Haszkovón felbukkant megmászható szabadtéri alakzatokról, rövid összefoglalót kapunk a fiatal középkori régészek konferenciájáról, Veszprém Város Vegyeskarának jótékonysági koncertjéről, a Csend-napok keretében vetített, Hamvas Bélát bemutató dokumentumfilmről és Bródy János koncertjéről is. A címlapon is szereplő Kőműves Kelemen mellett a Rómeó és Júlia című színházi előadások is szerepelnek az év utolsó lapszámának kínálatában. 

A SÉD példányaihoz az egyetemi könyvtárban, az egyetem B épületének portáján, a Városházán, a Hangvillában, az Utas és Holdvilág antikváriumban, a Laczkó Dezső Múzeumban, a megyei könyvtárban, a Művészetek Házában, az Agorában és a Hangvillában lehet hozzájutni. 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.