Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Startup és business, avagy az ötletektől a megvalósításig

2019. november 26. 21:39
Kedd este a veszprémi Input Program szervezésében kezdő és profi vállalkozók ültek össze, hogy közösen ötletelve segítség egymás leendő, és már meglévő munkáikat.

A helyet biztosító Hangvilla kávézójának rendjét a cél érdekében hamar megbontották, hiszen ahhoz, hogy ötletelni tudjanak, elsőnek ismerkedniük kellett, így egészen a nulláról indulva hallgatták meg egymás történeteit és ismerték meg egymás munkáit.

Mátyás Mónika, az Input Program koordinátora elmondta, hogy az eseményt egy pécsi startup piknik ihlette, amelynek mintájára sikerült Veszprémbe is „összegyűjteni” a startupban érdekelteket, így közös beszélgetéseikkel segíthették egymást, feltehettek egymásnak akár jogi, vagy akár marketinges kérdéseket. A program külön figyelmet szentelt tehát arra, hogy senki ne egyedül gondolkodjon, hiszen a csapatmunka minden folyamatot felgyorsít.

Az eseményen felszólalók is voltak, akik egyfajta kerekasztalbeszélgetésbe sűrítve meséltek olyan tervekről, amelyek a várost is érinthetik. A főként egyetemi hallgatóknak szóló startup-fejlesztésről dr. Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja beszélt.

Szó esett még coworking lehetőségekről, Pusztai Ádám tolmácsolásában, képbe jött az EKF is, méghozzá Mészáros Zoltán beszélt az ötletelő vállalkozóknak, továbbá Halmai Attila szólalt fel a startup-os tapasztalatokról. Az önkormányzat képviseletében Pálinkás Roland számolt be arról, miként tudják támogatni a város vállalkozóit.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.