A magyar népi hagyományokban a karácsonyi életfa vagy termőág tekinthető a karácsonyfa elődjének. A karácsonyfa bibliai eredetű magyarázat szerint ősi, családfa jelentéssel bír, eszerint Jézus családfáját is jelenti, valamint kapcsolatba hozzák a bibliai tudás fájával is, hiszen karácsony napja az első emberpár, Ádám és Éva napjára esik.
A karácsonyfa állítás szokása a 17. században terjedt el. A németek abban a hitben éltek, hogy a téli napforduló idején a gonosz szellemek, a halottak szellemei kiszabadulnak és szabadon csatangolnak a világban. A kísértetektől az emberek csak úgy menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak. A hagyomány szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek. Ő azonban már Jézus születésének tiszteletére állította a fát és számtalan kis gyertyát gyújtott rajta.
Az első, történelmileg is megalapozott adat 1605-ből származik. Egy strasbourgi polgár jegyzetei arról árulkodnak, hogy városában akkoriban elterjedt, hogy fenyőfákat állítanak. A fákat gyümölcsökkel, papírkivágásokkal, aranyláncokkal és édességekkel díszítették.
Magyarországon csak a múlt század második felében kezdett elterjedni ez a szokás a bécsi udvar ösztönzésére. Először csak a nemesi családoknál - először Brunswick Teréz, martonvásári grófnő állított karácsonyfát 1824-ben -, később a módosabb polgároknál is elterjedt. A parasztok körében csak ebben a században, sokaknál csak 1945 után honosodott meg a szokás.
Angliában ma sem szokás fenyőfát állítani, helyette fagyöngyből készült koszorút függesztenek a mennyezetre.
A karácsonyfadísz korábban alma, dió, házilag készített sütemények, mézeskalács volt. Az 1880-as években jelent meg az üvegdísz.
