Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Útmutatót adnak a pályaválasztáshoz

2019. október 4. 11:59
Mintegy félszáz kiállítóval, 21. alkalommal rendezi meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal hagyományos pályaválasztási kiállítást a Veszprém Agórában pénteken és szombaton az általános iskolás korosztály számára.

Dr. Vajda Viktória, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője a rendezvény péntek délelőtti, hivatalos megnyitóján elmondta, bár Magyarországon jelenleg kedvező tendencia jellemzi a munkaerőpiaci folyamatokat a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseinek köszönhetően, a szakemberhiány továbbra is fennáll. A pályaválasztási kiállítás legfontosabb célja ezért a megfelelő információk birtokában olyan pályára irányítani a fiatalokat, amely a végzést követően biztos megélhetést nyújt majd számukra.

A felnőtté válás során meghozott első komoly döntés sikerességében összesen 49 kiállító segíti a fiatalokat: a megyei, illetve megyén kívüliközépfokú iskolák mellett gyakorlati képzőhelyek, a Szakképzési Centrum, a megye kamarái, legfontosabb cégei is részt vesznek az eseményen.

Porga Gyula polgármester úgy fogalmazott, a pályaválasztási kiállítás remek agóraként szolgál a kínálat bemutatására, arra, hogy a gyerekek és szüleik alaposan átgondolt döntést hozzanak a jövőjüket illetően. Az iskolák mellett jelenlévő cégek ráadásul arról is hiteles képet tudnak mutatni, milyen karrierlehetőségek várják majd a fiatalokat tanulmányaik befejezése után, hol találhatnak igazán jó munkahelyre.

Az eseményen az iskolásokat interaktív szakmai bemutatók, grafológiai gyorselemzés, pályaorientációs tanácsadás, számítógépes érdeklődés- és képességvizsgálat, valamint önismereti, pályaismereti kérdőívek várják, főleg a pénteki nap során. A döntés persze a szülőkre és a pedagógusokra is nagy felelősséget ró, így ők is válaszokat kaphatnak: a szombati napon pedagógusoknak szóló szakmai fórumot, illetve szülői tájékoztatót tartanak a továbbtanulásról.

A rendezvény nyitvatartása:

péntek 10:00 – 18:00

szombat 8:30 –12:00

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.