Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
22°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
22°C

Moszkva után Veszprémben elmaradt a siker

2019. szeptember 28. 13:37
Parádésan kezdett, a hajrára azonban mégis elfáradt a Telekom Veszprém U21, amely kétgólos vereséget szenvedett a vendég Budai Farkasok ellen szombaton a kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának 3. fordulójában.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, az orosz válogatottakat felvonultató Szpartak Moszka vendégeként az U21-es csapatával felálló Telekom Veszprém – Borut Mackovsekkel és Székely Mártonnal kiegészülve – háromgólos, bravúros győzelmet aratott SEHA-liga kedd esti meccsén.

Így aztán joggal remélhettük, hogy a férfi kézilabda másodosztály Nyugati csoportjában jeleskedő Telekom U21 szombaton délidőben, bajnoksága 3. fordulójában is győzelemmel szolgálja ki szeretett közönségét a Tüzér utcai DEVM Sportcsarnokban a fővárosi Budai Farkasok ellen.

Palasics két nagyszerű hárítására is szükség volt ahhoz, hogy a Telekom villámrajtot vehessen. Ugyanis a beállós Szűcs Bence bombája után egyről a kettőre öttel vezettek a helyi fiatalok (7. perc: 7-2).

Jól muzsikáltak a piros mezesek elöl, s hátul is. Ilics Zorán találata után a játékrész derekánál járva is négygólos előnye volt a Veszprémnek (21. perc: 12-8). Azonban a rutin nem hazudik: ha Hornyák Bence nem vágja be a kiharcolt hétméteresét, akkor bizony csak egygólos hazai fórral mehettek volna pihenőre a felek (félidő: 16-14).

A segédedző Momir Ilics hasznos tanácsokkal látta el a fiatalokat (Archív fotó)A segédedző Momir Ilics hasznos tanácsokkal látta el a fiatalokat (Archív fotó)

A rövid pihenő után kissé bent maradt az öltözőben a Telekom U21, ugyanis Szuharev, majd Sisa is lövést rontott, míg az ellenfél pedig fordított (32 perc: 16-17). Egészen a mérkőzés hajrájáig fej-fej melletti küzdelem következett, egyszer a Telekom, másszor a fővárosi gárda vezetett (51. perc: 26-26). A hazaiak mestere, Gulyás Péter időt is kért gyorsan az egálnál.

Szavai azonban nem hallgatottak meg: Melnyicsuk próbálkozását védte a vendég portás, Szrnkát pedig harmadik kiskiállítása után kizárták. Arról nem is beszélve, hogy Ilicset is leültették két percre a játékvezetők. A Budai Farkasok pedig kettős emberelőnyben nem hibáztak. A vendég Széles Ákos duplájával egyben a 27-29-es végeredményt is beállította.

A „kis Telekom” idénynyitó győzelme után már második vereségét jegyezte bajnokságában. Javításra azonban már jövő vasárnap 18.00 órakor lehetősége nyílik: a negyedik körben ugyanis a Pécsi VSK lesz a vendáglátója a Gulyás-gárdának. Városunk idősebbik másodosztályú kézilabdacsapata, a Veszprémi KKFT pedig még a mai napon, 16.00 órai kezdéssel a NEKA otthonában, Balatonbogláron szerepel a harmadik fordulóban.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 3 forduló:
Telekom Veszprém U21–Budai Farkasok 27-29 (16-14)
Veszprém, DEVM Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Hornyik, Zörgő.
A Telekom U21 góldobói: Ilics Z. 5, Szűcs Bence 4, Hornyák 3 (1), Melnyicsuk 3, Szuharev 3, Bodor 3, Szrnka 2, Sisa 2, Kovács L. 1. Edzők: Gulyás Péter és Momir Ilics.
A Farkasok legeredményesebb dobói: Széles 9, Auer 7. Edzők: Koi Endre és Tuba Kovács Ervin.
Hétméresek: 1/1, valamint 4/2.
Kiállítások: 8, valamint 12.
Kizárva: Szrnka (59.)


Így értékelte a látottakat

Gulyás Péter, a Telekom Veszprém U21 vezetőedzője: – Parádés jétékkal kezdtünk a találkozón; mind támadásban, mind védekezésben jól munkálkodtunk. A második félidőben azonban rendre csak buta hibákat vétettünk, elfáradtunk. Azt viszont szerezném leszögezni, hogy aki azt gondolná, hogy a moszkvai kitérő vett ki a fiatalokból, az nagyon is téved. Dolgozni, edzeni nap mint nap kell, máshogy nem érhetünk el eredményeket.

Simon Dani
Domján Attila
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.