Régen a falusi emberek a hosszú téli estéket többnyire együtt töltötték, hiszen rengeteg csak ekkor elvégezhető munka akadt a paraszti gazdaságban: tollfosztás, ágynemű hímzés, fonás, kukoricafosztás, kosárkészítés. S amíg járt a kezük, beszélgettek, meséltek, legendákat elevenítettek fel, ugratták egymást.
Kettős haszna volt az együtt töltött időnek: közösen gyorsabban végeztek a teendőkkel, és szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Így ismerték meg a közösség tagjai a családi történeteket, és a ház körüli teendők rejtelmeibe is így avatódtak be a serénykedők körül játszó gyerekek. Persze a pletyka is jelen volt, mint asszonyi kötelesség, de körültekintőek voltak, nem szívesen bántották meg egymást.
A speciálisan év végi szokás, a Luca széke faragás azonban kifejezetten magányos vállalása volt a férfiaknak. Mindebből nehéz bármit is átmenteni mára, főleg a városi ember számára. De nem siránkozni kell az elveszett értékek felett, hallom a néprajzkutatótól, hanem örülni annak, hogy sok helyütt újratanulják hagyományaikat a közösségek. Újra divatba jött például az adventi várakozáshoz kötődő naptárnyitogatás, igaz, egész másképp. Valaha a gyerekek olyan apróságokat leltek a maguk készítette naptár kis ajtói mögött, mely az egész napi viselkedésükre utalt. Ma már készen vesszük a lefóliázott színes kartonlapokat, a 24 műanyag ablak mögött pedig mindig csokit talál a csemete.
Apropó gyerekek. Nem is hinnénk, mennyire igénylik a közös együttlétet. Dobjuk sutba néha a távirányítót, vegyük elő a társasjátékot, a kártyát vagy varrókészletet, festékeket, rajzlapokat; meg fogunk lepődni, hogy mekkora hangulat kerekedhet a konyhaasztalnál. Karácsony előtt a betlehemi történetet is felidézhetjük, hátha arra int bennünket, hogy lassítsunk a tempón, élvezzük a téli esték emberbarátian lassú folyását.
