Szinte idillikus képet nyújt a vasútállomás közelében álló fehérre meszelt épület, a hajléktalan szálló. A kapu feketére festett rácsain a Máltai Szeretetszolgálat emblémája lóg magányosan. Szaller Péter szakmai vezető fogad minket az intézményben. A régies lépcsőkön felfelé araszolva ránk telepszik az érzés, nem járt itt már senki évek óta, pedig tudjuk, néhány órával ezelőtt még reggeli teendőiket végző emberekbe botlottunk volna a fertőtlenítő szúrós szagát őrző helyiségekben.
– Minden reggel alapos takarítással kezdjük a napot, a makulátlan tisztaság itt létkérdés – magyarázza vendéglátónk. – Negyvenkét fekvőhelyünk van, télen azonban nem utasítunk el senkit, néha ötvenen töltik itt az éjszakát. Persze szigorú szabályokat kell betartani. Nem népszerű, hogy szondáztatunk, de az alkoholfogyasztás tilos, a bejáratnál szűrjük azokat, akik többet fogyasztottak a kelleténél.
Bár a szállóban azért dolgoznak, hogy élhető körülményeket teremtsenek, az utcán élők közül többen mégis messze elkerülik a lehetőséget. Egy helyi mélygarázsban találtunk választ a miértekre, hontalanok kisebb csoportja mesélt megpróbáltatásaikról.
Szaller Péter, Guszti bá és Babos Károly
– Mutass valakit, aki az utcán él, és nem iszik! Na ugye! – mondja az egyik, s hozzáteszi, aki az éjszakákat a szabadban tölti, nem veti meg a bort. – Ezt bent is tudják, mégis megszondáztatnak. Ezért aztán be sem megyek – indokolja életvitelét.
Babos Károly 14 éves kora óta él az utcán. – A rossz családi helyzet miatt lettem hajléktalan. Fél szememre vak vagyok, munkát nem találok, és a szállón sem látnak szívesen, ha iszom. Engem az utca tart el, abból élek, amit az emberek adnak.
A csapat harmadik tagja nem a szondázás miatt aggódik, ő a megmaradt értékeit félti.
– Hetente háromszor járok le a szállóba. Megfürdök, borotválkozok, kimosom a ruháimat, az éjszakákat azonban már inkább kint töltöm. Vannak bent olyanok, akik miatt nem éri meg néhány óránál tovább maradni. A legapróbb dolgokból is próbálnak pénzt csinálni, megfélemlítik a többieket.
A szűkös hely miatt könnyen csetepaté bontakozik ki olykor, erősíti meg Szaller Péter.
– Volt, aki rossz helyre rakta a cipőjét, és ez másnak nem tetszett. A helyzet nem fajult tettlegességig, de ilyen környezetben az emberek lelkileg is sebezhetőbbek. Akik gyakran járnak ide, hierarchiát próbálnak kialakítani egymás közt, ezeket a törekvéseket azonban még csírájában megpróbáljuk elfojtani. A fedél nélküliek ingyenes orvosi ellátásban is részesülnek, hetente két alkalommal pedig pszichiáter segít a lelki bajokon. Sokan vannak, akik a lehetőségeikhez mérten figyelnek az egészségükre, télen az influenza rájuk nézve különösen veszélyes. Nem volt kérdés számukra például, hogy beoltatják-e magukat a vírus ellen.
