Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nehéz helyzetben a kistermelők

2009. december 2. 15:46
Horváth Zsolt szerint rettentő bonyolult utat kell a kistermelőknek bejárni ahhoz, hogy helyben értékesíthessék termékeiket.

A fideszes országgyűlési képviselő elmondta, szívügyeként kezeli a vidéki kereskedők és gazdák nehéz helyzetét. - Az engem felkereső gazdák panaszai alapján és tapasztalatai után egyértelműen állíthatom, hogy rettentő bonyolult minden engedélyt beszereznie annak, aki kisboltot, üzletet szeretne nyitni.

- Itt az ideje a rendeletek frissítésének, nem helyes, hogy minden igazolást más-más hivatalnál lehet csak beszerezni. Vagy tizenhét „állomást” kell annak végigjárnia, aki hozzá kíván jutni a megfelelő papírokhoz. A kormány pedig semmit sem tesz a terhek csökkentése érdekében - mondta el szerdán a képviselő, aki levélben érdeklődött Gráf József földművelésügyi miniszternél ennek okairól.

A miniszter válaszában elismerte, hogy szükséges a kapcsolódó rendeletek felülvizgsálata, hozzátette, a szakemberek már dolgoznak a módosításokon.

Szausev Xénia
további cikkek
Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület közélet Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. tegnap 22:51 Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem közélet Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. 2025. december 19. 16:50 Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap közélet Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. 2025. december 19. 16:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.