Sportberkeken belül szokták emlegetni, hogy bizony nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor a játékos tisztában van vele, hogy jó barátokkal dolgozik együtt a pályán. Na, de mi van akkor, ha a túloldalon is megbújik neki egy-két, vagy éppen egy csapatnyi jó barátja? Semmi. A titok abban rejlik, hogy ellenfelekként lépnek majd pályára, nem pedig ellenségekként.
A horizonton bizony, már-már felcsillanni látszik egy csata, amely valójában nem is csata, sokkal inkább presztízsrangadó. Vasárnap 18.00 órakor ugyanis ismét megütközik egymással a Tüzér utcában megyeszékhelyünk két másodosztályú férfi kézilabdacsapata: a Telekom Veszprém U21 és a Veszprémi KKFT.
Ennek kapcsán meg is kereste a vehirsport.hu a két klub vezetőedzőjét – Gulyás Istvánt és Tombor Csabát –, akik nem is olyan rég bizony még egy „csapatot” alkottak. – Valóban álltam a másik oldalon is. Az előző félévben pont a városi rangadó előtt alakultak úgy a dolgaim, hogy már biztosra tudtam, búcsúzni fogok. Akkor már nem is foglaltam helyet a kispadon – emlékezett vissza Tombor, a VKKFT újdonsült vezetőedzője, akinek jelenlegi együttesét ősszel hatalmas, igazi parázs küzdelemben tudta két vállra fektetni a Gulyás-gárda.
Gulyás István szerint viszont ezúttal papíron a Veszprémi KKFT az igazi esélyes. A Telekom U21 vezetőedzője elmondta, hogy „gyermekei” nagyon komoly terhelésnek vannak kitéve, hiszen a komplett csapat az ifjúsági élvonal Nyugati csoportjában is helytáll, s nem is akárhogyan: a Nemzeti Kézilabda Akadémia együttesét is megelőzve vezeti a tabellát.
A felnőtt másodosztályban azonban ténylegesen a VKKFT szerepel jobban: míg a piros-fehérek tizenhat mérkőzés után öt győzelemmel és egy döntetlennel a tabella 9. pozíciójában állnak, addig Éles József egyesülete eggyel kevesebb találkozót játszva, hét diadallal és két egállal a lista ötödik helyéről várja a városi derbit.
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül nem szabad félvállról vennünk a „kis Telekomot”. Jól ismerem a gyerekeket és Istvánt is, tudom, hogy mire képesek – megfontoltan tekintett előre Tombor Csaba, aki alázatos játékot vár a tanítványaitól.
– Biztos vagyok benne, hogy a mérkőzés a játék szeretetéről fog szólni. Jól ismerik egymást a fiatalok, barátok. Sokan egy iskolába is járnak: együtt harcoltak meg a Vetési színeiben az országos kézilabda diákolimpia aranyáért. Természetesen a pályán tovaszáll a barátság, illetve egy városi rangadónak mindig is megvolt, s meg is lesz a maga hangulata, de én hiszek benne, hogy a két együttes nagyon szép kézilabdát fog játszani.
Gulyás István pedig azt kéri „gyermekeitől”, hogy küzdjenek meg az idősebb játékosok tiszteletéért. – Én csak annyit kérek tőlük, hogy ne feltett kezekkel lépjenek parkettára. Ne adják fel idő előtt. Legyenek harciasak, de tisztelettudóak. Küzdjenek! Küzdjenek, amíg csak erejük engedi. Ha csak húsz percig bírják, akkor küzdjenek húsz percig, de ha kell, jöjjenek le a pályáról vérző orral, s tegyenek meg mindent, hogy kiérdemeljék az idősebb játékosok tiszteletét!
