Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nora Mörk nyártól a CSM Bucurestiben folytatja

2019. február 28. 19:40 // Forrás: MTI
A CSM Bucurestiben folytatja pályafutását Nora Mörk, aki a szezon végén távozik a bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO kézilabdacsapatától.

A 27 éves világ- és Európa-bajnok jobbátlövőt tavaly februárban megműtötték súlyos elülső keresztszalag-szakadása után, majd októberben újabb operáción esett át.

A győri klub honlapja csütörtökön kiemelte, a klub kérése az volt: a szerződéshosszabbítási tárgyalásokkal várják meg a pályafutása során már nyolc térdműtéten átesett Mörk február közepi tesztjét, hogy látható legyen, milyen állapotban van az ismételten műtött lába, illetve hogy mikor tud a csapat teljes értékű játékosa lenni.

A beszámoló szerint "Nora Mörk részéről ez a feltétel nem volt elfogadható, ezért más klubokkal kezdett tárgyalásba", majd csütörtök délelőtt értesítette a Győrt arról: a román együttesben folytatja pályafutását.

Mörk 2016-ban szerződött Győrbe, és két-két bajnoki címet, illetve BL-diadalt ünnepelhetett a kisalföldiekkel.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.