Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
5°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
5°C

Új aranykorba léptünk / Zálogban az aranyerünk is

2009. október 19. 15:06
Rablás miatt indult eljárás egy fiatal nő ellen, mert erőszakkal elvette egy kisfiú aranyhörcsögét. A tények és ami kimaradt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 32 éves nő péntek délután, Budapesten, a VIII. kerületi Déri Miksa és Auróra utca kereszteződésénél fenyegette meg és bántotta a nyolcéves gyereket, majd a kezében lévő hörcsögét elvette.   A rablót az akcióosztály munkatársai nem sokkal később elfogták és előállították, de szabadlábon védekezhet. [FH / index]

Ami az újságokból kimaradt

A válság mélypontja felé közelítve az emberi értékek le, míg a tárgyi értékek egyre inkább felértékelődnek. Míg a gazdaságilag stabilabb országok valutái is mélyrepülésbe kezdtek, a nemesfémek iránti kereslet jelentősen megnőtt. Ritka javakról lévén szó, a készletek végesek, így a találékony tolvajok és az alvilág újabb, első hallásra értékes forrásokból próbálják fenntartani bevételeiket.

- Lassan lehúzhatjuk a rolót, csak szeptemberben háromszor fosztották ki az üzletet. Csak az arany érdekli őket – panaszkodik az egyik veszprémi kisállatbolt tulajdonosa. Orrháti Győző félve teszi hozzá, akár a törvénnyel is szembeszegülne azért, hogy értékes állatszaporulata ne kerüljön idegen kezekre. – A törvény nem segít. Azok úgyis szabadlábon maradnak, akik a háttérből a szálakat mozgatják – mondja.

Tény, az utóbbi néhány hónapban bizonyos rágcsálók ára az egekbe szökött, és míg a biztosítók nem figyeltek fel a jelenségre, az aranyhörcsögöt árusító üzletek számos bűnözői csoport számára szabad prédát jelentettek. – Egy éve még 300 forintot is sokalltak darabjáért, manapság pedig minden egyedet becsüshöz kell vinni, mielőtt árajánlatot tesznek rá. Nálam kitűnő a tenyészet, a vevőköröm is ehhez igazodott. Volt, aki sportkocsit adott volna egy-egy díjnyertes példányért, de kaptam már csereajánlatot yachtra is – meséli Orrháti, s hozzáteszi, a hörcsögbiznisz csak a jéghegy csúcsa, az igazi nagyvadra az egészségügyben szoktak vadászni.

Lapunk utánajárt, vajon mi lehet a titok, ami kórházak falain belül rejtőzik, az áldatlan állapotokról dr. Leopold Alajost, a megyei kórház válságkezelő csoportjának vezetőjét kérdeztük. – Ha az államtól nem kapunk sürgős segítséget, összeomlik a rendszer. Néhány hete még 25 milliárdról egyeztettünk a tárcával, a helyzeten mára ennek másfélszerese sem segítene – magyarázza dr. Leopold, s hozzáteszi, a bevételkiesést jelentő problémák legnagyobb része proktokológia körül csoportosul, és az alvilág keze is mélyen benne van a dologban.

Dr. Leopold Alajos elmagyarázta, a kórház a már hitelválság kezdetén új lehetőségek után kutatott, a nehéz pénzügyi helyzetre pedig egyes proktokológiai beavatkozásokból származó nyereség volt a gyógyír. – Fontos kiemelni, hogy az aranyereknek az államkincstár számára történő értékesítése legálisan és etikus módon teremtett lehetőséget arra, hogy a bevételkiesést pótoljuk. A válság elmélyülésével viszont egyre több betegünk jelezte igényét, hogy eltávolított aranyerét maga tenné pénzzé, vagy adná zálogba. A kórház épülete előtt megjelentek az üzérek, akik már a bejáratnál ajánlatot tesznek a pácienseknek, sőt a szervezett bűnözés is felütötte a fejét. Nem egy betegünket rabolták már el, hogy megszerezzék értékeit, amit később külföldön értékesítenek. Úgy tudom, a gazdag közel-keleti országokban is csak a legtehetősebbek engedhetik meg maguknak, hogy egynél több ilyen intim testékszerrel büszkélkedhessenek.

Új aranykorba léptünk. Míg a rendőrség meghurcolja azokat, akik életük utolsó mentsváraként folyamodnak bűnhöz, és lopják el a gyermek aranyhörcsögét, addig szemet hunynak azok fölött, akik ezreket fosztanak meg értékeiktől. Bízni azonban még most, e nehéz napokban is van okunk, hisz utolsó óráinkat akkor éljük majd csak, amikor világunkból eltűnik a nevetés, és ha az emberek inkább a csöndet választják, nehogy még aranyköpéseikből is mások húzzanak hasznot.

Kocsis Sándor
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.