Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ilyet már láttunk: döntetlen Plockban

2016. október 8. 17:41
Második idegenbeli BL-meccsén is döntetlent ért el a Telekom Veszprém, amely a hajrában kétgólos előnyt adott le a lengyel Wisla Plock vendégeként.

A legrangosabb európai kupasorozat harmadik fordulójában az eddigi két meccsén három pontot gyűjtő Telekom Veszprém a pont nélküli lengyel Wisla Plockhoz látogatott. A két gárda egy évvel ezelőtt is egy nyolcasban kapott helyett a Bajnokok Ligájában, a Plockban elért 27:27-es döntetlen akkor Carlos Ortega állásába került.

Javier Sabaténak újabb nehézséggel kellett szembenéznie a találkozó előtt, hiszen Nagy László ujjsérülést szenvedett, így el sem utazott az összecsapásra. Kimaradt Ivan Sliskovic, Gulyás Péter, Iváncsik Gergő és Cristian Ugalde is, így a Celje elleni SEHA-liga találkozóhoz hasonlóan ezúttal is Fekete Dávid került be egyedüli balszélsőként a keretbe. Visszatért azonban Lékai Máté, aki még szeptember közepén szenvedett ujjtörést.

Fotók: SPR Wisla Plock FacebookFotók: SPR Wisla Plock Facebook

Nagy távollétében Palmarsson vállalta fel a vezér szerepét, aki négyet lőtt csapata első öt góljából (8. perc: 3:5). A hazaiaknál Ivic kezdett kiváló formában, háromszor is átlőtte a veszprémi falat. Fekete először még hibázott, másodjára viszont már túljárt Corrales eszén, a játékrész harmadánál kettővel ment a magyar bajnok (4:6). Rocha volt eredményes a kékeknél, majd Zsitnyikov egyenlített emberhátrányban. A támadásban és védekezésben is sokat hibázó Kopljart két percre kiállították, a következő idényt már Szegeden kezdő Zsitnyikov aztán a vezetést is megszerezte az övéinek (15. perc: 7:6).

Gajic helyére Marguc, Kopljar posztjára pedig Ancsin érkezett, aki rögtön az első lövéséből betalált. Ivic és Palmarsson folytatta gólpárbaját, a horvát és az izlandi is újabb két-két bombát jegyzett (20. perc: 9:9). A fej-fel melletti lépdelés után a Plock tudott meglépni, amely Mihic és Duarte révén először vezetett kettővel (24. perc: 12:10). Nagy játéka érezhetően hiányzott a bakonyi védelemből. Hárommal is vezethetett volna a lengyel ezüstérmes, ám Ghionea a kapu helyett Alilovicot lőtte fejbe.

A hajrában viszont a Telekom tudott megújulni: Marguc és Nilsson is feliratkozott a gólszerzők közé, a hetedik gólját jegyző Palmarsson pedig újra előnyhöz juttatta alakulatát (28. perc: 12:13). Schuch kiskiállítását kihasználva Mihic egalizált. Akár fordíthatott volna is a Wisla, ám Ancsin labdát szerzett, majd Sabaté időkérése után a hálót is megzörgette néhány másodperccel a lefújás előtt (13:14).

Kopljar hatalmas átlövéssel kezdte a második felvonást, a folytatás azonban már nem a mieink elképzelése szerint alakult. Tarabochia, Pusica és Ivic főszereplésével 4-0-s sorozatot produkált a Przybecki-csapat. Sabaté 17:15-ös állásnál időt kért, majd változtatott a felálláson: Chema kapta meg a karmesteri pálcát, Palmarsson átlépett balátlövőbe, Lékai pedig a balszélre került. Ilic hetesből törte meg a vendég gólcsendet, Sulic pedig begyötörte az egyenlítést jelentő találatot.

Felválta estek a találatok: Ivic góljára Lékai, Mihicére pedig Sulic válaszolt. Az immáron magyar állampolgárságú beállós remekelt, sorozatban három gólt jegyzett, összesítésben pedig már ötnél járt a meccs háromnegyedénél (20:21). Rocha után Tarabochia lőtt egy bődületesen nagy gólt, de Sulicnak köszönhetően egálnál érkeztek az utolsó tíz percre a felek (23:23).

Tarabochia kisbüntetése után Lékai kétszer is pontosan fejezte be csapata támadását a szélről. Igaz, csak rövid ideig vezethetett a Veszprém, a hajrára visszatérő Zsitnyikov túljárt Alilovic eszén (25:25). De Toledo és Sulic páros kiállítása után Lékai és Kopljar is betalált, majd Rocha és Palmarsson volt eredményes (58. perc: 26:28). A hajrá így sem nélkülözte az izgalmakat. Zsitnyikov gólja után Ivic ismét egyenlőre alakította az állást. Sabaté tizenöt másodperccel a vége előtt időt kért, Palmarsson hetest harcolt ki, Ilic lövését azonban megfogta Corrales, így 28:28 lett a vége.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 3. forduló:
Orlen Wisla Plock–Telekom Veszprém 28:28 (13:14)
Plock, 5300 néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok).
Plock: Corrales – Ghionea, M. Gebala, Ivic 8, Duarte 3, Pusica 1, Mihic 3. Csere: Morawski (kapus), T. Gebala, Zsitnyikov 4, Rocha 5, De Toledo 1, Kwiatowski, Daszek, Tarabochia 3. Vezetőedző: Piotr Przybecki.
Veszprém: Alilovic – Gajic, Kopljar 2, Sulic 7, Palmarsson 8, Ilic 2 (2), Fekete 1. Csere: Schuch, Terzic, Nilsson 1, Ancsin 2, Marguc 1, Rodriguez, Lékai 4. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Kiállítások: 14, ill. 10 perc.
Hétméteresek: -/-, ill. 3/2.

További eredmény a csoportból:
Kadetten Schaffhausen–Paris Saint-Germain 25:35 (8:19)

Vasárnap játsszák:
Bjerringbro-Silkeborg–THW Kiel 16.50

Szerdán játszották:
Flensburg-Handewitt–Barcelona 27:28 (11:13)

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 11 10 0 1 366 310 56 20
2. Sporting CP 11 7 1 3 361 308 53 15
3. Füchse Berlin 11 7 0 4 370 347 23 14
4. Paris Saint-Germain Handball 11 7 0 4 356 361 -5 14
5. Dinamo Bucuresti 11 5 0 6 339 355 -16 10
6. Orlen Wisla Plock 11 3 0 8 282 284 -2 6
7. HC Eurofarm Pelister 11 2 2 7 266 308 -42 6
8. Fredericia Håndbold Klub 11 1 1 9 302 369 -67 3
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:32
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 17 16 0 1 681 434 247 32
2. OTP Bank-PICK Szeged 17 15 0 2 609 483 126 30
3. FTC-Green Collect 17 13 1 3 594 553 41 27
4. MOL Tatabánya KC 17 10 1 6 546 526 20 21
5. Balatonfüredi KSE 17 9 3 5 514 526 -12 21
6. ETO University Handball Team 17 9 1 7 531 507 24 19
7. Csurgói KK 17 6 5 6 484 485 -1 17
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 17 5 3 9 492 526 -34 13
9. PLER-Budapest 17 6 1 10 491 528 -37 13
10. NEKA 17 5 1 11 496 557 -61 11
11. Carbonex-Komló 17 4 2 11 450 510 -60 10
12. Eger 17 4 1 12 467 565 -98 9
13. CYEB–Budakalász 17 4 0 13 478 545 -67 8
14. Dabas KC 17 2 3 12 460 548 -88 7
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:36
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Paris Saint-Germain HB
Időpont
2024. szeptember 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
CYEB–Budakalász
Időpont
2024. szeptember 21. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Sporting CP
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 25. 20:45
Helyszín
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 29. 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
FC Barcelona
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 1. 16:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
34-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. október 3. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
33-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
25-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
22-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 6. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 26. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 4. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát kézilabda Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát Ogonovszky Eszter csapata, a bajnok Super Amara Bera Bera - címét megvédve - megnyerte a női kézilabda Spanyol Kupát, miután a vasárnapi döntőben 30-21-re legyőzte a Replasa Beti-Onakot. 2025. március 16. 19:38 Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Montenegróval az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 16. 19:31 Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben kézilabda Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine két góllal járult hozzá a címvédő és listavezető Metz HB 33-16-os győzelméhez a Toulon Métropole Var HB otthonában a francia női kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. 2025. március 15. 8:11 Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen Rosta Miklós és Fazekas Gergő is azt várja, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztosan legyőzi Montenegrót az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 15. 7:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.