Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Elbocsátások a Balluffnál

2009. október 7. 19:29 // Forrás: Napi Gazdaság / vehir.hu
Korábbi szándéka ellenére száz alkalmazottól válik meg a német tulajdonú, veszprémi székhelyű szenzorgyártó cég.

A jelenleg még mintegy 540 dolgozót foglalkoztató vállalat termelése az idén várhatón 35-40 százalékkal csökken, miközben a múlt év elején még 20-30 százalékos termelésbővülést prognosztizáltak. Az akkori derűs kilátások nyomán milliárdos fejlesztések indultak meg, melyek része volt többek között az a 1,2 milliárd forintos beruházással elkészített üzemcsarnok, amit júniusban adtak át.

A cég rendelésállománya azonban már az elmúlt év végétől folyamatosan csökkent. Első körben bérelt dolgozóitól vált meg, majd januártól bevezette a 36 órás munkahetet. Úgy tűnik, ez sem volt elég, ezért saját dolgozói számát 8 százalékkal csökkentette, majd a prémiumok kifizetését is befagyasztotta az elmúlt hónapokban.

Nemcsak a veszprémi cég, hanem az anyavállalat helyzete is tovább romlott, utóbbi októbertől 160 fővel csökkenti alkalmazottai számát.

Melles Árpád ügyvezető igazgató a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy miután a Balluffhoz érkező megrendelések mennyisége nagymértékben függ az ipari beruházásoktól, fellendülést csak 2014-től várnak.

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.