Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Innovációs központ épül

2009. október 7. 10:48
A Pannon Egyetem és a megye vezetői aláírták a szerződést, megkezdődhet a volt gyermekkórház regionális tudásközponttá alakítása.

A szerda reggeli sajtótájékoztatón Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, évek óta nem volt vevő a csaknem tíz éve üresen álló épületre.
– Nagy örömmel fogadtuk a Pannon Egyetem megkeresését, mivel a megye mindig is nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy támogassa az intézményt. A 2007. december 13-i közgyűlésen ezért úgy döntöttünk, hogy 99 évre bérmentesen az egyetem rendelkezésére bocsátjuk az épületegyüttest.

Dr. Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora a pályázaton nyert 4,3 milliárdos összeget az utóbbi évek egyik legfontosabb fejlesztési forrásának nevezte. Hozzátette, hogy a munkahelyteremtés és az életminőség javítása nem csak a megye, hanem az egyetem feladata is, a következő években megvalósuló beruházásról pedig a megye egyik büszkeségeként, ékköveként beszélt.
– A pályázaton elnyert összeg csaknem felét Veszprémben költjük el, ebből épül meg az innovációs központ, mely az egyetemi-középiskolai oktatási feladatok mellett számos fejlesztés helyszíne lesz. A jövőben ott folyó munka során szeretnénk megőrizni a gyermekkórház épületének szellemiségét is: fontosnak tartjuk, hogy a felújított komplexumban kapjon helyet az egészségügyi-informatikai és a bioenergetikai kutatáshoz szükséges infrastruktúra.

Kocsis Sándor
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.